Elhatároztam, hogy idén nem az utolsó percben fogok belekezdeni a karácsonyi készülődésbe, hogy az ünnepek már stressz mentesen, nyugodt légkörben telhessenek.
Korábban azért nem akartam decembernél hamarabb a karácsonyra gondolni, mert attól féltem, hogy azzal elveszem az ünnep igazi varázsát. Ennek köszönhetően advent első vasárnapja –mely általában november végére esik- mindig igazi meglepetésként fogadott. Adventi koszorú, és adventi naptár?! Kicsit már késésben voltam. Most azonban nincs kedvem stresszelni, és feladva elvem, mely szerint veszíteni fog a hangulatából, értékéből a karácsony, ha már most, októberben gondolkodom rajta, elkészítettem a KARÁCSONYI ÁTTEKINTŐmet.
A Hónapsoroló kapcsán már említettem, hogy előrébb hoztam a karácsonyi készülődés kezdetét, most nézzük meg hogyan.
Szeptember végén elkészítettem egy sémát, amelybe az ötleteket gyűjtöm és a tényleges megvalósításba leghamarabb október középen kezdek bele. Hogy miért ilyen korán? Szerettem volna, ha van elég időnk kislányommal együtt készíteni a saját kézzel készülő ajándékokat, és ha minden szükséges dolgot időben be tudok szerezni.
A karácsonyi áttekintőm így néz ki:
Adventi előkészületek:
Az adventi vasárnapok időpontjai:
- vasárnap: 2016. 11. 27.
- vasárnap: 2016. 12. 04.
- vasárnap: 2016. 12. 11.
- vasárnap: 2016. 12. 18.
Ajándékkészítés Lénával:
- Október eleje: ötletgyűjtés
- Október középtől anyagbeszerzés
- November, december eleje: elkészítés
Adventi koszorú:
- November elején eltervezni, anyagbeszerzés
- November közepén elkészíteni
Adventi kalendárium:
- November elején anyagbeszerzés
- November közepén-végén elkészíteni (vagy tavalyit felújítani)
Mikulás:
- November közepétől néhány csokimikulás
- Ajándékot beszerezni Lénának
Öltetek
(minden felsorolt ötlet típusnak egy külön oldalt szántam, ahová gyűjtögetem az infókat, ütemezek)
- Karácsonyi kívánságok (milyen ünnepet szeretnék igazán?)
- Karácsonyi dalok, filmek
- Menü öltetek (főtt ételek, sütemények)
- Program ötletek
- Díszítés (lakás)
- Ajándék öltetek (kinek milyen ajándékot? mikor és hol szerzem be? csomagolás?)
- Karácsonyi fotózás (lesz? mikor? milyen ruhát kell venni?)
- Karácsonyfa beszerzés, díszítése (honnan? hogyan és mikor díszítjük?)
- Képeslapok (kinek küldök? mikor és hol veszem meg? címek?)
- Lelki feltöltődés (a karácsonyi igazi üzenete ne vesszen el a külsőségek között)
- „December napjai”: December minden napjáról feljegyzést készíteni, fotókkal, egyéb emléktárgyakkal illusztrálni.
- Szilveszter tervezés, évértékelés
Emlékszem, amikor a köztársasági elnök az évkezdő beszédében azt mondta, hogy legyen a karácsony az, amely továbblendít az idei évben a hétköznapokon. Tavaly tényleg nagyszerűen sikerült a karácsony, és üzemanyagként szolgált az év folyamán. Nagyon szeretném, ha ez idén is hasonlóan alakulna!
Nem szeretnél lemaradni semmiről? Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.
Keresd a blogot a Facebookon is!
“Karácsonyi áttekintő” bejegyzéshez ozzászólás