A reggeli ébredésekkel mindig is gondjaim voltak. Sőt, úgy általában a rutinok kézben tartásával is. Rendetlen ugyan sosem voltam, de hidd el, különlegesen pedáns és fegyelmezett sem: csupán fejlődöm, keresve az arany középutat. A rutinok, napirend vagy akár csak a saját szabályaim betartása is mindig gondot okozott: élvezettel húztam keresztül a saját terveimet, találva valami más, szórakoztatóbb alternatíváját a fegyelmezett viselkedésnek. Talán sokat elárul rólam, ha azt mondom, hogy az egyetemen 3-an voltunk barátnők egy koliszobában, közülünk egyvalakinek volt meg a pontos esti menetrendje, amely révén időben feküdt és kipihenten, időben kelt. Hát nem én voltam az. Ehelyett mi képesek voltunk estig csacsogni a másik barátnőmmel, filmet néztem, olvastam, vagy éjszakába nyúlóan tanultam. Így nem igazán tudtam korán kelni. Ezután a házasságom ajándékaként megérkezett hozzánk első gyermekünk, aki meg aztán pláne nem volt díjnyertes alvóbaba. Na, mellette aztán korán kelni… egyáltalán kelni. Reggel… Nem igazán ment. Aztán kezembe került a Varázslatos reggel című könyv.

Bővebben… →