Úgy érzem, elegem van. Elfogyott a türelmem, kirojtozódtak az idegszálaim, elhagyott az életkedvem. Megfulladok ebben a taposómalomban, a 0-24-es szolgálatban a hét minden napján, évek óta. Besokalltam, ami nemcsak tilos és szégyenteljes, de egyenesen a szaranya jelzőt is indukálja…

Mert a rózsaszín cukormázas anyaságot nem kínálják tálcán, tenni kell érte, és ha nem sikerül, akkor nyilván rosszul csinálok valamit: szaranya vagyok. Divatos jelző ez manapság, elég könnyű kiérdemelni: Nemcsak akkor jár, ha nem élsz 100% happy faktor életet, hanem akkor is, ha pl. tápszerezel, és nem szoptatsz (ami meg ugye 1 éven túl pfúj, milyen már!). Ha betartod a hozzátáplálási táblázat sorrendjét, vagy ha pont nem, és szalonnát nyammog a félévesed. Ha korán jár a baba, siettetted (milyen anya az ilyen), ha lassan fejlődik, szintén elrontottál valamit (naná, csakis rajtad múlt, nem a gyermek habitusán, képességein!). Beszél már, mondókázik, köszön szépen?! Valami hiba úgyis akad, nem lehet tökéletesen megfelelni. Ha éjszaka felkel, elrontottad. Ha sírni hagyod pláne, ha babusgatod, ajajj. Azt hiszem ismerősek ezek a gondolatok, és ezen a szaranyaságon még viszonylag könnyen (vagy legalábbis könnyebben) túltesszük magunkat.

De happy faktor elmaradása már komolyabb ügy.

Hiszen örülni KELL napi 24 órában: amikor ordítanak, egymás fején táncolnak a testvérek, amikor éjjel már számolni sem tudod, hányszor kelsz. A finom pépecske a földön végzi és a legjobb kaja is „pfúj” egy óvodásnak. Mosol, főzöl, takarítasz, rendet raksz, ebből áll az élet, na meg a gyerekek…

És belefáradsz.
Akkor is, ha örülnöd kellene. Akkor is, ha minden jó.
És neked mégsem jó.
Micsoda hálátlanság!…
És mégis ezt érzed.

Szaranya vagy – gondolod. Az ég hogy küldhette neked ezeket a tündéri gyermekeket, miközben annyi pár óhajtozik utánuk, sikertelenül. Minél inkább erre gondolsz, annál mélyebbre kerülsz, frusztrált vagy, és már nemcsak az eredeti gondjaiddal küzdesz, már nemcsak a happy faktor hiánya aggaszt.

Nemcsak a fáradtság, türelmetlenség, enerváltság kínoz, hanem a bűntudat is.

Én ilyen vagyok. Inkább elhallgatom ezeket a dolgokat, mert ha kimondanám, elismerném létüket: holott NEM SZABAD így éreznem. (?!) Aztán jön is bűntudat, mert valamit nyilván nem jól csinálok…

De nemcsak anya, hanem ember is vagyok.

Nekem nincs szabadnap, ünnepnap, sőt, még éjszaka sem. A reggelimet 5 részletben fogyasztom el, a kihűlt kávé mindennapos élmény. Nincs szórakozás, mozi, színház, romantikus vacsora a férjemmel. Szennyes halom van, meg mosogatni való edények, na meg a jó öreg fogzás, betegség, éjszakázás.

Pedig én is vágyom aludni, a szerelmemmel romantikázni, mosogatás helyett könyvet olvasni, és egy ültő helyemben megenni 2 szelet vajas kenyeret reggel. Mert nemcsak anya vagyok, hanem ember is. Nem szabad, hogy bűntudatuk legyen emiatt.

El kellene felejteni már a szaranyaság dolgot, mert annyi frusztrációt, nehézséget okoz –teljesen feleslegesen- egy anya életében.

Nincs miért szégyenkeznünk: attól, mert megszülettek gyermekeink, még nem változtunk gombnyomásra szuperhősökké, akik a legnagyobb boldogságban és megelégedésben végzik a napi robotot alvás és evés nélkül is akár. Emberek maradtunk, nők maradtunk: törékenyek, akik továbbra is elfáradnak (mint bármelyik más ember!), megbetegszenek (csak nekünk nincs lehetőségünk betegszabadságra menni), vágynak a szórakozásra, kikapcsolódásra, romantikázásra, és sokszor a magányra is.

Szerintem nem baj, ha ezt érzed, elég már a bűntudatból emiatt! Én sem akarok már ezekbe a kategóriákba beszorítva élni. Nem happy mindig minden (az anyaság körül sem), de ideje már, hogy meg merjük élni az érzéseinket és a frusztráció helyett inkább a megoldásra fordítsuk az erőinket.

Nem vagy szaranya! Csak ember.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is 🙂

Nem szeretnél lemaradni semmiről? Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.

Keresd a blogot a Facebookon és Instagramon is!