25 év. Ennyi kellett, hogy kezdjem megtanulni: A kevesebb több. Hogy megtanuljak megelégedni és hálával lenni azzal, amim van. 25 év, és nagyon boldog vagyok!

Az utóbbi időben rádöbbentem, hogy az egyházi ünnepek, évfordulók, születésnapok, névnapok nem valamiféle kötelezően „ünneplendő” dolgok. Amikor MUSZÁJ a torta, az ajándék, a meglepetés, MUSZÁJ különlegessé tenni a napot.

Szerintem viszont minden ilyen alkalom csupán LEHETŐSÉG az ünneplésre, arra, hogy kicsit színesebb, másabb legyen az a nap: akár ajándékokkal és tortával teli. Ezzel a lehetőséggel lehet élni vagy nem élni, de kötelezővé tenni, vagy elvárni az ünnepelttől vagy akár az ünnepelt részéről, nem lehet. Mégis nagyon sok köszöntést kaptam, amiért e helyről is köszönetet szeretnék mondani! Ám mégsem voltam/vagyok nagy elvárásokkal a szülinapom kapcsán, mert egy éve ilyenkor bizony megégettem a kezem.

Tavaly ilyenkor…

ugyanis éjjel olyan ödéma jött ki Lénán, amely elkezdte veszélyeztetni a légzését, így azonnal kórházba rohantunk, ahol bent is tartottak minket. Ilyen volt a születésnapom éjszakája, és az elkövetkezendő egy hét is. Szörnyű volt, és mai napig borzasztó emlék. Nehéz volt egy hetet egy kórteremben töltenünk, aggódva, hogy minden rendben legyen. Erre visszaemlékezve arra jutottam, hogy a szülinapom inkább legyen egy egyszerű hétköznap. Egy eseménytelen, szokványos nap, amikor mindenki jól van, szokásos nyűgösködéssel maximum, a napirendet tartva, az „unalmas” hétköznapok mókuskerekét hajtva. Ilyen legyen inkább, mint kórházi ágyban, betegséggel töltött nap.

Ennek megfelelően örülök, és hálás vagyok, ha valaki bármilyen formában megemlékezik rólam, de nem várok többet ettől a naptól mint az összes többitől. Az az igazán nagyszerű számomra, ha a szürke hétköznapok is boldogsággal és megelégedéssel teljesek. Ha a kislányom életerős, jól fejlődik, és szeret engem. A férjemmel harmonikus a házasságunk, és megvan mindenünk, ami igazán szükséges.

Mert amikor a minap láttam egy jelképes „boldogság-mérőt” az interneten, ahol 1-10-ig kellett meghatározni mennyire vagyunk boldogok, egyből rávágtam, hogy 10. És rájöttem, hogy majdnem minden nap 10-et mondanék, de legalább 8-at vagy 9-et. Amikor egy betegségen esett át a férjem, akkor sem mondtam volna 5-től kevesebbet. Akkor is bizakodó voltam, és hittem: Isten meggyógyítja. És így is tett!

Nincs okom a panaszra, minden napom egy csoda, nagyszerűen érzem magam (pedig ma sem aludtam rendesen, mert Léna nyűgös volt éjjel). Boldog vagyok! Akkor is ha megünnepelnek, akkor is ha nem. Mert már nem ez számít. Megelégedek a kevesebbel is, ami sokszor mégis több: a hétköznapok boldogságával, amit legfőképp Istennek köszönhetek!

Hálás vagyok Istenem, és azért is, hogy 25 évvel ezelőtt megszülethettem!

Nem szeretnél lemaradni semmiről? Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.

Keresd a blogot a Facebookon is!