Az anyaság nem könnyű műfaj és mindenkivel előfordul, hogy a padlóra kerül. Összecsapnak a fejünk felett a hullámok és olykor elkeseredünk. Nincs is ezzel baj, teljesen érthető, és nem kell miatta bűntudatot éreznünk: egyszer fent egyszer lent. De szerintem az már baj, ha örökké csak a „lent” követi a „lent”-et…

Elgyengülni, gyengének lenni nem ciki, de nem is követendő példa.

Több sztorit is láttam mostanában a neten, amely arra biztat, hogy anyaként ne szégyelld a gyengeséged, szervezetlenséged, vagy akár a rendetlenséget. Nem gond, ha nem főzöl, nem takarítasz és kész káosz a házad, ahogyan te magad is. Hiszen a gyermek mellett milyen nehéz mindent ellátni. Rendeld az ételt, fizess bejárónőt, vagy viseld el a rendetlenséget. Hiszen nem ciki a kosz, a rendetlenség vagy ha fagyasztott pizza a vacsi (mi is szoktunk rendelni olykor, de általában azért főzök…), de nekem az már sok, ha ezt állítjuk be követendő példának.

Nem baj, ha vannak rossz napok, ha elesel, ha gyenge vagy olykor. Nálam sem jön ki mindig úgy a lépés, hogy tökéletes ételt varázsoljak az asztalra, vagy, hogy ragyogó tisztaság legyen a lakásban, netán tökéletes anya legyek. De amennyire tudok, igyekszem. Ha beteg vagyok, ha gyenge vagyok, ha fáradt vagyok, akkor is próbálok mihamarabb felállni a padlóról, és továbblépni. Nem kell mindig toppon lenni, és nem is lehet. Ám szerintem nem szabad beleragadni abba, hogy „ Ez nekem nem megy” és nem is törekedni arra, hogy megoldást találjunk.

Mindig elgondolkodtat, amikor különböző babás oldalakon rendetlen szobáról készült képeket tesznek ki felvetve a kérdést: Kinek ismerős a helyzet? És sok anya kommenteli, hogy „áhh ez semmi” vagy, hogy ez teljesen megszokott. Míg néhányan azt a választ adják, hogy ők nem hagyják, hogy így eluralkodjon a káosz, és a gyermeküknek sem ezt a példát szeretnék adni. Igyekeznek, amennyire lehet rendet tartani, és a gyermeküknek is ezt tanítani. Talán nem „menő”, de én is ez utóbbi álláspontot képviselem.

Természetesen én is elgyengülök, ezt soha nem is titkoltam. Nem akarom adni a tökéletes háziasszonyt, a mindig erős nőt, képtelen is lennék rá. Én is tudok sírni, nekem is vannak nehéz napjaim, én is elfáradok (ami egészen érthető lehet, hiszen Léna még mindig felkel éjjel legalább 1-2 alkalommal, és nem mindig egyszerű megvigasztalni). De letörlöm a könnyeket és megyek tovább. Kifestem a karikás szemeim, felveszek valami csinos ruhát (minél nagyobb mosott rongynak érzem magam, annál jobbat!) és induljon a nap!

Persze, elengedem magam, ha beteg vagyok és nem szoktam mártírt sem játszani a sok teendő súlya alatt. De nem adom fel, nem maradok napról napra a padlón, hanem igyekszem és megteszem, ami tőlem telik. Nem kell és nem is lehet tökéletesnek lenni. De az igyekezet, a törekvés igenis rajtad múlik. Ne add fel, lépj tovább akkor is, ha nehéz!

Nem megy saját erőből? Nekem sem. De Istenhez bármikor fordulhatok, ő meghallgat és mellettem áll 🙂

Nem szeretnél lemaradni semmiről? Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.

Keresd a blogot a Facebookon is!