Te is tapasztaltad már, hogy ha jön egy nagyobb nehézség, milyen gyorsan feladjuk? Milyen könnyű elcsüggedni, lehangolttá válni, akár depresszióba esni. Egy súlyosabb betegség, családi tragédia vagy az anyagi gondok könnyen ellophatják az örömünket és reménységünket. Néha még kisebb gondok is utunkat tudják állni. Nem mindenki ilyen típus, de azért légy őszinte magadhoz: a nehézségeket általában nem tárt karokkal várjuk, és bizony nem örülünk, ha bekövetkeznek. Hosszabb, vagy rövidebb ideig, de mindnyájan meginogunk, ha nem várt nehézségekbe ütközünk.

Én magam egy tervezős-szervezős, alapvetően precíz személyiség vagyok, mégsem a tervekbe vetem a reménységem. Tudom, bárhogy is szervezem meg napjaimat, a legtökéletesebb tervezés mellett is bármikor jöhetnek olyan akadályok, amelyeket nem lehet előre látni. A Filofax, a napi rutinom, a tervezési mechanizmusom mind-mind csak eszköz a kezemben, hogy ami rajtam múlik azzal kapcsolatban, hogy milyen minőségű életet élek, azt megtegyem. Ám a többi nem rajtam áll. A többi eseményre én magam képtelen vagyok hatást gyakorolni.

Ugyanis nem számít, hogy tervezek vagy sem, jó napok jönnek vagy nehezebbek. A reménységemet nem földi eszközökbe, vagy az események kedvező alakulásába, esetleg személyes képességeimbe vetem. Nem gondolom, hogy azért leszek boldog, sikeres, vagy azért fogom jól érezni magam a bőrömben, mert én képes vagyok rá, és mert nagyon akarom. Nem gondolom, hogy önerőből bármi is menne. Nem a magam erejében, képességeiben akarok bízni, mert ha arra támaszkodnék, akkor bizony reményvesztett lehetnék, hiszen nagyon sok dolog nem rajtam áll.

Akiben bízom, akiben igazán hiszek,

és akibe a reménységemet vetem, az maga Isten. Tőle kérek segítséget a mindennapok teendőihez és a nagyobb célokhoz egyaránt. Sőt, az a vágyam, hogy mindig tőle tudjak bölcsességet kérni és kapni a tervezésemhez is. Igen, még a mindennapok szintjén is. Tudom, hogy Isten még abban is képes bölcsességet adni, hogyan szervezzem meg kislányom napirendjét, hogy az mind az ő, mind a család igényeit kielégítse, testi-lelki fejlődését elősegítse.

Isten nélkül hiábavaló lenne minden terv, minden elképzelés, minden erőfeszítés. Ő alkotott engem, és ő tudja a legjobban, mire van szükségem, tehetségem, hogy melyik úton kell járom. Hiszem, hogy az az út, amelyet Ő mutat, melyen Ő vezet, a legjobb számomra. Szándékosan nem azt mondom, hogy a legsikeresebb, vagy a legboldogabb út, és tudom jól, hogy vannak és lesznek is rajta nehézségek. Így fejlődik majd a jellemem, hogy még inkább erősödhessen a hitem. Napról napra formál Isten ezen az úton, és tudom, hogy ha igazán nagy nehézségbe is ütközöm, akkor ő mindig ott lesz, hogy megerősítsen, és megmutassa a hatalmát, hogy bár „Sok baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az Úr.” (Zsolt 34:20)

Én tehát Istenbe vetem a hitem, benne reménykedem, bármilyen nehézség is következik az életemben, és neki adok hálát a sikereimért. Nem önmagamnak, hanem neki köszönhetek mindent.

Ez a cikkem először a Tintafolt blogon jelent meg.

Nem szeretnél lemaradni semmiről? Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.

Keresd a blogot a Facebookon is!