Ismét megkérdeztem egy blogger anyukát, hogyan éli meg, hogy egyszerre anya, feleség és nő. Tündi 4 hónapos kislányával éli mindennapjait, sugárzik róla az öröm,  törekszik az egyensúlyra, miközben próbálja egyszerűen önmagát adni. Fogadjátok szeretettel a Tintafolt bloggerének írását.

“Már a gyermekem születése előtt próbáltam elképzelni, hogy milyen leszek én, mint anya, feleség és nő egy személyben. Tudtam, hogy nehéz lesz az, ami rám vár, és most négy hónap elteltével sem állítom, hogy bármi könnyű lenne, de mégis arra törekszem, hogy egyensúlyban tartsam önmagam. Bizony voltak és vannak, sőt még lesznek is napok, amikor úgy tűnik, mindent szétesik, elveszítem a fonalat és minden kicsúszik a kezeim alól, de akkor sem hátrálok meg. Hiszen nem szabad! Szerencsésnek tartom magam, mert van akibe kapaszkodnom, és ő nem más, mint a férjem. Együtt minden könnyebb. Ő  tényleg képes arra, hogy egyensúlyba hozzon, visszabillentsen, ha kizökkenek. Mindez neki se lenne könnyű, ha drága Krisztinánk folyton sírna, nyugtalan lenne. Szerencsére nem ilyen fajta baba.

Kezdő anyaként én is ütköztem nehézségekbe. Olvastam róla, láttam képeket is a szoptatásról és pelenkázásáról, ringatásról, de élesben persze minden nehezebbnek tűnt. Ahogy teltek a napok, minden egyre jobban ment, és ma már nem mogorván csinálom, hanem mosolyogva és játékosan. A férjem is sokszor hangoztatta, hogy nem kell mindent tökéletesen csinálni, hiszen a babának csak mi számítunk, nem pedig a tökéletesen feltett pelenka. Igaza van. Nem kell tökéletesnek lenni, csak tenni kell azt, amit tennünk kell.

Sosem voltam az a fajta nő, aki minden nap kifesti magát, aki mindig magassarkúban jár, vagy havonta jár fodrászatba. Számomra nőnek lenni azt jelenti, hogy képes vagyok ésszel gondolkodni mind kapcsolati, mind magánéleti szinten. Nem kell vörös rúzs ahhoz, hogy nőként is szerethető legyek.

Sem önmagam, se pedig a gyermekem nem teszem ki a kirakatba. Nem azért vagyunk, hogy az emberek folyton bámuljanak minket, ezért a közösségi oldalakon is csak néhány pillanatképet mutatok meg a mi csodánkról, az életünkről. Ha nem így tennék, akkor egy idő után megfelelési kényszer áldozatai lennénk, hiszen elkezdenénk tökéletességre törekedni, hogy mindig csak a legjobb oldalainkat mutassuk másoknak, miközben tudjuk, hogy semmi sem tökéletes. Feleségnek sem vagyok tökéletes, de nem is akarok az lenni. Akkor vagyok jó, ha önmagam adom mindenki számára: a férjemnek, a gyerekemnek, a barátaimnak és az egész világnak.”

Én is írtam már arról, hogy a tökéletesség helyett érdemes az egyensúlyra törekedni. Ezt elolvashatod ITT és ITT

További vendégcikkeket itt olvashattok:

• Neked nem a gyereked a legfontosabb?!
• Gyermekkel az élet.