Szuperanyának lenni nem könnyű, helyt állni minden helyzetben, megfelelni kötelezettségeinknek, feladatainknak, önmagunkkal szemben támasztott elvárásainknak. Jó feleség és jó anya, barát és munkatárs, az ügyes háziasszony, aki fitt és egészséges, odafigyel magára. A nő, aki alkalmazkodik, helyt áll. Mosollyal, finom étellel fogadja férjét, a csodálatos estékről nem is beszélve. Sportol és barátkozik, mindenkihez van néhány jó szava. Eközben teljes szívvel figyel gyermekére, a mondóka nem fogy el az ajkáról, a fejlesztő ötletek teljes tárházával rendelkezik. A közös játék a mindennapok szerves része. És persze mindezt képes akár egyedül is megoldani. Ha kell, éjszakázik, és persze miért is ne kellene.. Reggel aztán örömmel kel időben, és teljes erőbedobással néz szembe az aznapi teendőkkel. Igen, a szuperanya ilyen, bár még nem találkoztam vele.

De az is meglehet, hogy te máshogy képzeled el az idealisztikus szuperanyát, aki csak „papíron” létezik, akinek a képét elbeszélésekből, olvasmányélményeidből, vagy a magad felé támasztott elvárásokból raktad össze. Vagy talán pont a mások által feléd támasztott elvárások táplálják a „szuperanya” ideádat. Mindegy milyen tényezőkből áll össze ez a kép, az biztos, hogy túl sok egymást kizáró dolog csúcsra járatása adja ki. Ha küzdesz érte, jó eséllyel biztos úton haladsz a kiégés felé.

Számomra a leginkább kézzelfogható két sztereotipikus kép az önfeladó anya és a karrierista anya képe. Az egyik oldalon a tökéletes háziasszonyt látom, aki a gyermekéért, családjáért bármire képes. Igaz, ezt mackó nadrágban, a mozgásra, öltözködésre, önfejlesztésre nem sokat adva. A másik anya meg dolgozik 3 év alatti gyerek mellett is, otthonról, vagy a bölcsőde segítségével. Ad magára, nem feledte el álmait, továbbra is nő maradt. Igaz, nem ismer annyi mondókát, kiakad az éjszakázástól, és alapvetően kevesebbet van a gyermekével más kötelezettségei miatt. Mivel egyik skatulya sem tetszik igazán, összevegyítettem a kettő pozitívumait, hogy megkapjam az ideált: házias asszony, aki sokat törődik a gyermekével, de önmagáról és férjéről sem feledkezik meg… Tulajdonképpen az első bekezdésben vázolt szuperanyát kaptam.

Tisztában vagyok persze, hogy ez egy irreális kép. Mindenben 100%-ig helyt állni lehetetlen, a próbálkozás pedig könnyen kiégéshez vezethet. Ennek ellenére szerintem sokan küzdenek, hogy minden területen megfeleljenek, és jó néhány anyatársammal együtt, előfordul, hogy a gyermek alvásidejét használjuk fel „öncélú” tevékenységekre. Így a „szuperanya” másnap nagy eséllyel kávéfüggő és ingerlékeny, rendelkezik pár elfojtott frusztrációval, de mindaddig mosolyog, amíg nem robban a bomba. Mert valami egyszer csak robban. Nem szükségszerű, de minden esély megvan rá, hisz nagy a nyomás: legyen egészséges, ügyes, okos, szép gyerek, miközben anya sem egy romhalmaz, élete minden területén maximálisan helyt áll. Vajon megoldható? És ha igen, vajon miért nem?!

Nem akarok a „régi szép idők”-et emlegetni a magam 24 évével, de elgondolkodtam, hogy manapság mi, anyák, nők, miért küzdünk ennyi görccsel, miért próbálunk a szuperanyu szerepébe bújni, és érezzük azt, hogy nehezen tudunk helyt állni (ha egyáltalán sikerül). Ezeket az okokat találtam:

1. Felbomlottak a nagy családok. Sokunk nem élünk együtt a szüleinkkel, így a segítő kezektől is eltávolodtunk.
2. Elköltöztünk lakhelyünkről, korábbi barátaink, rokonaink közeléből (még több segítő kéz mínusz).
3. Megszűnőben vannak a kisközösségek. Egy énekkar, sport csapat, vagy bármilyen „klub”, egyházi kisközösség sokat segíthet(ne) egy gyermekével otthon lévő anyának. A lelki támogatás, a közösségben való feltöltődés sokszor még többet jelent, mintha egy tál ételt adna valaki. A közösség észre venné, ha szülés után depressziós az anyuka, vagy ha GYES-betegségben szenved.
4. Túl sok információval rendelkezünk a médiának hála, így birtokában vagyunk a gyermekünk fejlesztéséhez szükséges tudásnak, valamint nyomást érzünk, hogy „mindent” megtegyünk ez ügyben. Hisz visszacsatolva az előző pontokhoz: Ki más, ha nem én?!
5. A facebooknak hála hajlamosak vagyunk összehasonlítani a gyermekeket és saját magunkat is másokkal. De ez a kép csalóka: gondolom neked is feltűnt, hogy ritkán látni hajnal 3-kor készült „mégmindigaltatomagyereket” képeket, és annál több szép ruhás, vidám képeket. Nincs is azzal semmi gond, hogy a kellemes élményeket osztják meg az emberek, de képesek vagyunk ezáltal azt hinni, hogy a máshol minden rendben, gondtalan az élet, bezzeg mi valamit nagyon elszúrtunk, ha nem így érezzük.
6. Több veszély leselkedik a gyerekekre. Óvni a TV káros hatásaitól, miközben az udvaron sem tartózkodhatunk nyugodtan: mikor csípi meg egy fertőzött kullancs, mikor égeti meg a nap, mikor kap betegséget egy elásott macska kakitól… Az utcán játszani más gyerekekkel? Rengeteg autó közlekedik még a mellékutcákban is, a többi gyerek meg … Előfordul, hogy annyira hagyjuk magunkat elmagányosodni, hogy alig ismerünk többi gyereket!
7. Megnőttek az igények a magasabb képzettség miatt: egy egyetemet végzett nőt nem biztos, hogy szellemileg is kielégít 3 magányos év a babával. Pláne, ha több gyermek születik egymás után.

Mi pedig mindent akarunk, és mindent jól. Nagyon jól. Vagy épp a jóra törekvő próbálkozásokban megfáradva már „nagyon sehogy”. Lemondóan, életünk fontos területeit is elhanyagolva, túlélésre játszva, lelkileg kiszáradva, elszalasztva a boldog pillanatokat is. Mindegy, hogy a „nagyon próbálkozok, hogy szuperanya legyek”, vagy a „már semmi sem érdekel” állapotban vagy, van megoldás.

Ne a tökéletességre törekedj, hanem az egyensúlyra!

Folytatás ITT.