Talán te is felteszed napról napra a kérdést a gyermekneveléssel kapcsolatban: Hol rontottam el?! Hiszti a bolt közepén, ordítás egy percnyi anya-hiány miatt, válogatás az ételekben, nehézkes bilizés. A sort sokáig lehetne folytatni. Az apró, vagy éppen hatalmas kellemetlenségek a gyermekkel kapcsolatban nagyon is képesek minket elbizonytalanítani, és hajlamossá tesznek, hogy bűnbakot keressünk. Akit az esetek többségében önmagunkban találunk meg.

Ha nem vettem volna át a nagy ágyba, amikor éjszaka ordított, ha hamarabb elválasztom, ha többet viszem közösségbe, ha hamarabb/később jön a tesó, ha többet/kevesebbet babusgatom, most minden más lenne. Igen, más lenne, ez elképzelhető. De honnan tudod, hogy „jobb” is lenne?

A napokban azon tűnődtem, hogy mit csinálnék másképp a tesóval: nem veszem ki annyit a kis ágyból, nem szoptatok éjjel, nem babusgatom annyit, egy szóval keményebb leszek. De biztosan jó lesz neki, ha kemény vagyok, és nem az a lágy anya, aki jelenleg?! Lehet, hogy nem sírna annyit, átaludná az éjszakát, és másokkal is jól érezné magát nélkülem is. Aztán tizenévesen már szintén másokkal szeretné jól érezni magát, és nem épp az én tanácsaimra vágyna. Ha másképp csinálnám, lehet, hogy másképp lenne „rossz”.

Elrontottam a gyermeket, a gyermeknevelést?! Szerintem azzal, ha másképp csinálnánk, vagy másképp csináltuk volna múltban, azzal csak más lenne a jelenlegi helyzet. Ám az, hogy nem ez a helyzet állna jelenleg fenn, nem garantálja, hogy minden „jobb” lenne, vagy „abszolút jó”. Mert nemcsak két egyforma gyermek sincs, két egyforma nevelés vagy helyzet sincs.

Az enyém jól alszik, de nappal kis gézengúz, az enyém nem szereti a társaságot, de nagyon jól eljátszik otthon magában. Az enyém állandóan rajtam csüng, de nem is csinál semmi olyat, amit ne engedtem volna meg. Az enyém lefoglalja magát egy kis mesével a tv-ben, az enyémtől meg egy perc nyugalom sincs, nem köti le semmi, csak szaladna világgá. Az enyémnek 15 foga van és mindent meg tud enni már és cserébe rengeteget szenvedtünk érte, az enyémnek meg sajnos csak 2-3, de jól is alszunk éjjel még. Az enyém igényli a kiszámítható napirendet, de ez már túl monoton a felnőtteknek, az enyém mellett meg nincs két egyforma nap, így számolni sem lehet vele, ha szeretnék útnak indulni.

Más-más helyzetek és életek, és bár mindenki a legjobbat akarja, sehol sem tökéletes az élet, és senkinek sem könnyebb, úgy gondolom. Te nem látsz bele abba, hogy a másiknak hol nehéz, és vajon mennyit töpreng azon: Hol rontottam el?!

Megtesszük, amit tudunk, aztán a többit ideje Istenre bízni. Szeretni a gyermeket görcsök nélkül tiszta szívvel és azzal a tudattal, hogy Isten ajándéka ő. Egy csoda, akit még ha úgy is érzünk, hogy valahol „elrontottunk”, Isten helyre tud hozni. Sőt minket is napról-napra egyre inkább helyre tud tenni, és bölcsességet tud adni hogyan neveljünk, miként éljünk a gyermekünkkel. Csak merjük kérni!