Hozzátáplálási napló #9: Lépések a darabos ételek felé

food-2068217_1920.jpgAz első fogak megjelenése, az egyre nagyobb mennyiségű és változatosságú étel egyaránt afelé mutat, hogy fokozatosan darabosabb „felnőtt” ételek kóstolása felé haladjunk. A BLW – igény szerinti darabos hozzátáplálás alapján már ez a kezdéskor így van, ám most én a klasszikus utat járom, és ennek állomásaival foglalkozom elsősorban.

Bővebben…

Reklámok

Menütervezés – kezdőktől kezdőknek

background-1932466_1920.jpgDélben kapkodni, hogy vajon mi van a hűtőben, hogy valamit összedobjunk ebédre, számomra nem túl szívderítő. Nekem egyenesen stresszes. Volt, aki azt mondta, neki az lenne stresszes, ha meghatározott dolgokat kellene főznie: ehelyett mindig azt főzni, amilyen hozzávalója van. Ám én nem tudok „valamiből” „valamit” főzni… Ez nálam azt feltételezné, hogy vásárláskor vegyünk mindenféle dolgot, ami jónak tűnik, aztán majd lesz valami. Igaz, én is próbáltam már így, de általában hiányzott egy összetevő amikor főzésre került sor, vagy csak simán rám romlott a cucc egy része. Előfordult az is, hogy bár lett volna minden hozzávalóm egy időigényesebb ételhez, de mivel nem terveztem meg előre, így az ebéd inkább vacsorává avanzsált.

Úgyhogy én megtervezem a menünket, mert: Bővebben…