Bemutatkozik a Restart_Mom Project

Örülök, hogy egymásra találtunk Eszterrel a Restart_Mom Project alapítójával, aki édesanyáknak segít, hogy megtalálják saját útjukat a munka világába. A kisbabás időszak rengeteg kérdést vet fel, és meghatározó szerepe van, hogy mit válaszolunk arra, hogyan tovább a munkánkkal kapcsolatban. A gyermekvállalással könnyen megeshet, hogy egy anya 2-3 évre, sőt ha egymást követik a gyermekek akár 6-8 évre is kieshet a munkaerőpiacról, ami után egy teljes restartra lehet szükség.

Nekem nagyon megtetszett, hogy Eszter szolgáltatása az anyáknak támaszt ad az újrakezdéshez: könyvvel, konzultációval, workshopokkal támogatja a hozzá fordulókat.

Honnan jött a projekt ötlete?

Harmadik gyermekünkkel voltam itthon, amikor egyre több ismerős anyuka fordult hozzám, hogy segítsek a munkába visszatérésben egy jó önéletrajzzal egy interjú felkészítéssel. Akkor már közel 10 éves tapasztalatom volt toborzás, kiválasztás terén szolgáltatói és vállalati oldalon. Amikor magam is szerettem volna visszatérni (már másodszorra, hisz a fiaim után is átestem ezen) ugyanazon a folyamaton mentem át, mint a hozzám fordulók: hova vesznek fel, mire vagyok jó, hogyan leszek egyszerre jó anya, szerető feleség és sikeres munkavállaló? Magamnak is kellett a restart, így ebből nőtt ki a Restart_Mom Project.

Mi a küldetésed ezzel a projekttel? Kiknek lehet hasznos?

A küldetés kettős, hiszen hiába lesznek tudatosak, felkészültek az anyukák, ha egyszerűen nincs olyan rugalmas, részmunkaidős, vagy távmunkába végzendő munkalehetőség, amire tudnak jelentkezni. Így az anyukák felkészítésén, támogatásán túl, a munkáltatók érzékenyítése is cél. A Working Moms Hungary-vel közösen atipikus foglalkoztatási formák bevezetését támogatom vállalatoknál.

Hogyan tudod segíteni a hozzád fordulókat?

Jelenleg online tanácsadással, illetve emailen küldött tudásanyaggal támogatom az anyukákat, valamint szakmai blogot vezetek. Igyekszem úgy összeállítani a választékot, hogy mindenki a saját igénye alapján tudjon választani például van, aki inkább saját ritmusban haladna, van, aki inkább csoportban szeret dolgozni. Folyamatosan képezem magam, és az olvasmányokat beépíteni a tanácsadásokba vagy a csoportos foglalkozásokba. Toborzási specialistaként mind a két oldalt látom, és azt gondolom, hogy ez egy fontos gyökere a tanácsadásoknak, hogy személyes tapasztalatokból meríthetek.

Van egy kézikönyved is, mesélnél erről egy kicsit?

A Restart_Kézikönyv: Útikalauz újrakezdőknek egy vonalvezető a munkába visszatéréskor. A pozicionáláshoz, a visszatérést megelőző felkészítő szakaszhoz jó pár feladat található benne, amivel otthon saját ütembe tud haladni az olvasó. Fontosnak tartom, hogy tudatosan készüljünk a munkába visszatérésre és ebben a kézikönyvbe a nulladik lépés is benne van. Az álláskereséshez pedig önéletrajz mintákat, 30 leggyakrabban előforduló interjú kérdéseket-válaszokat is tartalmaz.

A baba körüli teendők kitöltik az első néhány hónapot az édesanya életében, néhány kivételtől eltekintve ritka, hogy már a gyermekágyas időszakban a munkát intézze egy anya. Mikor érdemes elkezdeni a munkába való visszatérésről gondolkodni, hogy a felkészülés és az álláskeresés is tervezhető legyen?

A tervezett időpont előtt minimum 2-3 hónappal, de akár fél évvel korábban érdemes elkezdeni felkészülni és megtervezni, hogy hogyan fogunk haladni. Ha a korábbi munkahelyünkre mennénk vissza, akkor a HR-rel vagy közvetlen vezetővel fel kell venni a kapcsolatot, ha pedig új állást keresünk, akkor mire a gyermek közösségbe kerül, jó, ha már megvan a szakmai önéletrajzunk és elkezdtünk pályázni is, sőt akár megtaláltuk az új munkáltatónk. Jelenleg számos területen túljelentkezés van, így szánjunk időt a visszatérésre és a pályázási időszakra.

Az anya megváltozó preferenciái (kevesebbet akar utazással tölteni, nem akarja hazavinni a munkát, nem akar estébe nyúló értekezleteket, hogy hazaérjen időben a gyerekekhez) kapcsán vajon szűkülnek vagy bővülnek a lehetőségek? Mert egyrészt talán szűkül az állásoknak azon köre, amely megfelelő lenne a bonyolódó szempontrendszernek, mégis talán pont ez nyithatja meg a gondolkodást egy saját vállalkozás irányába. Mit gondolsz erről?

Hiszem és támogatom, hogy mindenkinek a saját útját kell járnia és elfogadással kell fordulni a döntése felé. Ez számomra az egész anyasággal kapcsolatban igaz, nem támogattam azokat a beszélgetéseket, hogy kinek mikor fordult át a gyermeke, mikor kezdett el anyatejen/tápszeren kívül mást enni és meddig szopizott. Mindenkinek meg kell adni a tiszteletet azzal, hogy ezek a saját döntései, saját válaszai az anyai szerepre. Ugyanígy vagyok a munkába visszatéréssel kapcsolatban is: ha valaki ragaszkodik a napi négy órához és nem szeretne többet dolgozni, akkor az is rendben van és az is, ha vállalkozásba kezd és akár 10 órát (nappal hat, éjjel négy) rászán egy nap. A gyermekkel otthon töltött idő alatt a preferenciák megváltoznak, de, hogy ebből ki mit hoz ki, az már saját döntés. Szeretném ebben is támogatni a hozzám fordulókat, hogy önállóan meghozzanak egy ilyen döntést.
A lehetőségek bővüléséhez pedig csak annyit tennék hozzá, hogy az egyik feltörekvő Facebook csoport a Mompreneurs – magyar vállalkozó anyukák közel 12 ezer tagot számlál (persze még nem mindenki vállalkozó a csoprotban).

A vállalkozó édesanyák támogatásában is nyújtasz segítséget? Mesélnél kicsit azokról a vállalkozói közösségekről, amelyeket vezetsz, illetve tagja vagy?

Másfél éves volt a kislányom, amikor elkezdtem dédelgetni a Restart_Mom Project ötletét, randomra a Facebook keresőbe beütöttem, hogy vállalkozás, vállalkozónő és kidobta a Mompreneurs – magyar vállalkozó anyukák, akkor még csak 500-600 fős csoportját. Csatlakozást követően nagyon sok hasznos információt, plusz erőt adott a csoport, néhány hónapra rá első vidéki csoportként megalapítottam a balatoni Momp csoportot (természetesen az országos csoport adminjával Dellemann Erikával egyeztetve), azóta két év telt el és 630 fő van már a helyi csoportban is. Ebben a két évbe mentorprogramot szerveztünk, havi szinten kapcsolatépítő posztok vannak és igyekszünk minden csoporton belüli együttműködést támogatni. Ez a teljesen alulról építkező kezdeményezés hozta az ötletet, hogy szervezettebb keretek között többet tudnánk tenni a helyi vállalkozónőkért, így 2019-ben 13 vállalkozó nővel létrehoztuk a BENT Balatoni Női Vállalkozói Egyesületet, aminek az elnöke lettem. Az egyesülettel célunk, hogy a helyi tudást megmutassuk és együttműködéseket ösztönözzünk. 2018 és 2019 között töretlen volt az egyéni vállalkozások létrehozása a térségben, aminek nem csak gazdasági gyökere volt, hanem társadalmi is: nagyon sokan költöztek a Balaton mellé, sok családos telepedett le és a nők/anyák kevesebb rugalmas lehetőséget találtak a térségben. A női vállalkozások támogatása, így nem csak a létfenntartást célozza, hanem fontos társadalmi hatást is.

Végezetül, milyen tanáccsal szolgálnál azok felé a kisgyermekes édesanyák felé, akik még csak gondolkodnak azon, hogyan tovább a munka világát illetően? Mi az, amit mindenképp fontoljanak meg?

Munkába visszatéréskor (de bármilyen váltásra is igaz) a hosszan eltartó keresés oka az alul vagy túl pozicionálás. Vagyis, amikor nem reálisan látjuk a helyzetünket. Így kezdő lépésként javaslom, hogy foglalkozzunk önmagunkkal mi a célom, miben érezném jól magam, milyen lehetőségeim vannak, mik a kihívások a munkába visszatérés kapcsán. Próbáljunk külső szemmel nézni magunkat, és ehhez hívhatunk segítségül egy jó barátot vagy szakembert is. Ezzel sok felesleges körtől kímélhetjük meg magunkat. Mindenkinek kívánom, hogy tudatosan tervezze meg a visszatérést és sikeresen találja meg a helyét újból a munka világában!

Ezzel is teljesen egyetértek, és saját tapasztalatomból is azt mondom, hogy a helyzetértékelésnek, és önmagunk felmérésének hatalmas szerepe van a munkakezdés szempontjából. Így esett nálam, hogy közgazdász alapdiplomával, némi irodai adminisztrációs tapasztalattal végül mégis segítő foglalkozás, a coaching felé fordultam, és mivel kellő önismeret révén rájöttem, hogy számomra mennyire fontos, hogy a családomra és a gyülekezetemre legyen elég időm, inkább vállalkozásba kezdtem. Hálás vagyok, hogy ma már annyiféle kapaszkodó létezik az édesanyáknak a munka világába való visszatéréséhez, és örülök, hogy ebben a segítségnyújtásban te is részt veszel, bátran fordulhatnak hozzád az édesanyák.

Esztert megtaláljátok a www.rmproject.hu oldalon vagy a nagyczuri@rmproject.hu email címre írva.


Ha hasznosnak találtad, oszd meg másokkal is, gyere az Anyu tervez blog facebook oldalára és csatlakozz a Rendezett anyukák facebook csoporthoz!

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s