Hozzátáplálási napló – ezt az utat jártuk be

Kisfiam táplálkozása kapcsán dokumentáltam azt az utat, amelyet közösen jártunk be: tapasztalatokat, gyakorlati megoldásokat mutatottam be a blogon. Ezt a naplót szeretném most nektek összefoglalni. Ha érdekel mikor, milyen falatokkal, milyen sorrendben haladtunk, mi működött és mi nem, akkor tarts velem!

Különböző kisbabás csoportokban többször felmerül a kérdés, hogy PONTOSAN mit és mikor ad a babájának a másik anya. Mert adhatósági táblázat annyi, mint égen a csillag, recept is van bőven, és az adagok növelésének elvei is világosak. Én szerettem volna megosztani a saját étkezéseinket tételesen, megosztani a tapasztalataimat az egyes alapanyagok, főzési eljárások és üveges bébiételek kapcsán.

Tudjátok, nem vagyok sem védőnő, sem gyermekorvos, csak egy egyszerű, második gyermekét nevelő édesanya, aki olvas, kérdez, tájékozódik, majd megosztja veletek a tapasztalatait. Ha bizonytalan vagy, elakadsz a hozzátáplálás folyamatában, keresd bátran védőnődet!

Amikor még szopik a baba

Hatalmas áldásként tekintek rá, hogy második gyermekemet, 5 hónapos korában is teljes mértékben anyatejjel táplálhattam és a szoptatás kitartott 1,5 éves koráig, akárcsak az első gyermekemmel. Tudom, hogy ez nem mindenkinek adatik meg, és az anyatejet helyettesítő tápszerek nagyszerű alternatívát kínálnak ilyenkor. Én azonban a csecsemő táplálást az első hónapokban az anyatej révén biztosítottam.

A szoptatás a legtermészetesebb, legegyszerűbb táplálási mód, nem igényel külön eszközöket vagy előkészítést. Mindig steril és a megfelelő hőfokon áll rendelkezésre. Jelenleg az igény szerinti szoptatást ajánlják, vagyis, hogy nem időhöz kötötten, hanem a baba igényeinek megfelelően kerüljön mellre.

Azt hittem, az lesz számomra a legnehezebb, hogy a baba minden jelzésére megfelelően reagáljak, és felismerjem, mikor kér anyatejet és mikor van más problémája. De ebbe könnyen belerázódtam, és a nagyobb problémát a szervezetem kimerülése okozta. Mivel a csecsemő minden szükséges vitamint megkap az anyatejből, ha az édesanya nem figyel oda a táplálkozására, ezek számára viszont hiányként mutatkozhatnak. Ezért fontos, hogy az anya ezeket pótolja a saját szervezete számára. Én ekkor kezdtem el szedni szoptatáskor javasolt táplálék kiegészítőket, és igyekeztem természetes úton is pótolni a vitaminokat. De aztán elérkezett az ideje a hozzátáplálásnak…

A kezdés időzítése

Mikor kezdjük hozzátáplálni, ezzel együtt fokozatosan elválasztani a babánkat? Minden anyát foglalkoztat ez a kérdés, hiszen óriási mérföldkő előtt állunk gyermekünk életében. Ám könnyű elveszni a sok különböző ajánlás és javaslat között…

6 hónapos kezdés

A hivatalos álláspont szerint 6 hónapos korig elegendő kizárólag anyatejjel, vagy ennek hiányában anyatej pótló tápszerrel etetni a gyermeket. A WHO szerint önmagában az, hogy egy gyermek tápszeres, nem ok arra, hogy hamarabb kezdje a hozzátáplálást, hiszen az ő emésztőrendszere is éretlen még a szilárd táplálékra.

4 hónapos ajánlás?

A 6 hónapos kezdés ellenére a legtöbb adhatósági táblázat már 4 hónapos kortól is megfelelő alapanyagokat sorakoztat fel, valamint a bébiétel kínálatban is rengeteg a 4 hónapos kortól adható étel. Akkor hogy is van ez?

A baba emésztőrendszere körülbelül 6 hónapos korra érik meg a hozzátáplálásra, ám a váltás nem egyik napról a másikra köszönt be. Ez sokkal inkább egy folyamat, amely nagyjából 4 és 6 hónapos kor között zajlik le. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy a betöltött 6 hónap után sem érdeklődik az ételek iránt a gyermek, sír, kitolja nyelvével azt. Erőltetni nem szabad, néhány nap után majd ismét próbálkozhatunk.

A 6 hónapos kezdés mellett szól az is, hogy ekkorra kezdenek kiürülni a pici vasraktárai, így azokat külső forrásból (pl. húsfogyasztás révén) kell pótolni. A glutén bevezetése magyar és nemzetközi ajánlások alapján 6-7 hónapos kor között javasolt (erről bővebben ITT olvashatsz).

Korai hozzátáplálásról…

Ha ez így van, akkor szüleink miért adtak már 2 hónaposan gyümölcslevet? Mert a 2. világháború után világszerte új táplálási irányzat hódított teret, melynek megfelelően az anyák már 2-3 hónaposan elkezdték az elválasztást. Már az újszülött babák is kaptak az anyatej mellé teát, illetve ha nem volt elég anyatej, akkor hígított tehéntejet. 3 hónaposan már gyümölcspépet reszelt keksszel, majd főzeléket kaptak a babák. De ez nem azért volt így, mert ez lenne az egészséges, vagy mert erre lenne szüksége a babáknak! Sokkal inkább az volt az oka a korai hozzátáplálásnak, hogy az anyák vissza tudjanak menni dolgozni.

A hozzátáplálásra való érettség jelei

  • stabilan tud ülni
  • a szájába bevitt ételt lenyeli, nem tolja ki a nyelvével
  • váratlanul gyakrabban szeretne szopizni, mint akinek sosem elég, és ez nem rendeződik gyakoribb szoptatással pár nap alatt, mint egy növekedési ugrásnál
  • van foga, képes rágni
  • képes a kezével megfogni és a szájába tenni az ételt

Fontos, hogy bízzunk a pici ösztöneiben: akkor lesz igazán nyitott a kanalas étkezésekre, amikor már tényleg szüksége van rá!

Ha bizonytalan vagy a kezdés időzítését illetően, töltsd ki ezt a tesztet: Hozzátáplálási teszt

Időzítés a napon belül

Klasszikusan a tízóraira való kóstoltatást szokták javasolni a legtöbbször. Igaz, egy igény szerint szoptatott baba esetén nehéz lehet megállapítani mikor is van a tízórai, de szerintem arra az étkezésre kell gondolni, ami az első délelőtti alvásból való felébredés után van. Mi szól emellett? Mert ha rosszul reagál a picúr, és esetleg orvosra van szükség, akkor még nappal el lehet őt vinni, illetve ha székrekedést vagy hasmenést okoz a megkóstolt étel, akkor délután ez a probléma jó eséllyel megoldódik és nem az éjszaka telik diszkomfort érzetben. Valamint a délelőtti alvás után remélhetőleg kellően kipihent és nyitott a baba az újdonságokra.

Persze ez nem kőbe vésett szabály. Ha neked és a babának más időpont válik be, akkor nem szükséges a tízóraihoz ragaszkodni.

Szoptatás előtt vagy után?

A minél tovább tartó szoptatás érdekében a szoptatás utáni kóstoltatást javasolják. Ráadásul, ha nem farkas éhes a gyermek, akkor sokkal türelmesebb és nyitottabb is az új ízek felé. Ugyanakkor, ha nem éhes, nem valószínű, hogy nagyobb mennyiséget meg fog enni a szilárd táplálékból.

Az étkezések kiváltását, a nagyobb mennyiségek elfogyasztást pedig az támogatja, ha szoptatás előtt adjuk a szilárd ételt, majd a hiányzó tápanyagot a szoptatásból pótolja a kicsi az étkezés után.

Én ezt úgy csináltam, hogy az első napokban, amikor még csak ismerkedünk az ízekkel, szoptatás után kínálom meg. Amikor már ismerős volt a kanál, az új állag és ízek, akkor szoptatás előtt etettem, hogy mennyiségeket is egyen.

Az én kisfiam 5,5 hónaposan még kizárólag anyatejjel táplált baba volt. Ekkor kezdte a hozzátáplálásra való érettség minden jelét mutatni, nagyon érdeklődő az étkezéseink iránt. Számomra kicsit ellentmondásos a betöltött 6 hónapos kezdés, miközben a vasraktárak kiürülése miatt már a húsra is szüksége van a picúrnak, illetve az allergia megelőzése érdekében a gluténra. Mindemellett azt javasolják, hogy fokozatosan vezessük be az ízeket. Tehát 6 hónaposan kap először almalevet a pici, lassan haladjunk a folyamattal, de jussunk el hamar a húshoz is a vas miatt, és a gluténhoz is az allergia miatt. Nekem ez kissé ellentmondásos, és a helyzetet csak az tudja feloldani számomra, amit Vida Ági ír, hogy 4 és 6 hónap között érik meg az emésztőrendszer a hozzátáplálásra, tehát nem pontban a 6 hónap betöltésének napján. Így nyugodt szívvel kezdtem a hozzátáplálást kisfiam 5 és fél hónapos korában.


Eszközök babának és mamának

A hozzátáplálás során szükségünk lesz néhány eszközre az étel elkészítése és az etetés kapcsán. Nem kell persze minden fellelhető eszközt megvásárolnunk, de néhány dolog igenis hasznos és szükséges lesz a folyamat során. Nézzük mit érdemes beszereznünk a hozzátápláláshoz!

Főzéshez

Az első néhány hónapban érdemes külön lábasban főzni a kisbabának. Jó minőségű, acélból készült edényre lesz szükségünk. Később, ahogy egyre nagyobb mennyiségeket eszik a kicsi, kivehetjük a családnak főzött ételből is az ő adagját.

Aprításhoz, pépesítéshez

Ha a következőkben említett eszközök nincsenek meg a háztartásban, akkor azokat csak abban az esetben javaslom beszerezni, ha előreláthatólag később is használni fogjuk. Külön eszközöket néhány hónapnyi pürésítés miatt felesleges vásárolni.

Turmixgép, botmixer

Véleményem szerint elég az egyik, de valamelyikre szükségünk lesz. A turmix mellett számomra az az érv szólt, hogy magam is szeretem a gyümölcsös-tejes shake-eket, így később is hasznomra válik/vált az eszköz. De a botmixer is tökéletes a főtt zöldségek, húsok pépesítésére.

Gyümölcscentrifuga

Friss gyümölcs és zöldséglevek készítésére alkalmas. Nekem nincs ilyen gépem, de ha később is hasznát vennéd, akkor itt az ideje beszerezni.

Aprítógép

Nagyon hasznos szerkezet, főleg akkor jön majd jól, ha már nemcsak pépes állagú ételeket, hanem durvára aprított zöldséget, gyümölcsöt is fogyaszt majd a picúr. Húsok darálására is alkalmas lehet, fajtájától függően akár még nyers húst is darálhatunk vele.

Üvegreszelő

Alma és őszibarack reszelésére, pépesítésére alkalmas kézi eszköz. Vele egészen finom állagúra dörzsölhetjük le a gyümölcsöt. Pár száz forintos tétel, szükségünk lesz rá.

Fokhagymanyomó

Amikor a baba még csak kis mennyiségeket eszik, érdemes venni neki külön egy fokhagymanyomót, melynek segítségével pépesíthetjük a zöldségeket.

Citromfacsaró

Citrusfélék levének kinyerésére érdemes egyet beszerezni, főként ha gyümölcscentrifugával nem rendelkezünk.


Eszközök az etetéshez

Előke

Azt hiszem nem árulok el  titkot, ha azt mondom, az első falatok nagy része a baba ruháján fogja végezni. Hogy ezt elkerüljük, érdemes megfelelő előkéket beszereznünk. Legjobb a szilikonos változat, amelynek kis zsebe is van, így a lecsorgó ételt is megfogja.

Műanyag tányér

Az első időkben mindenképp műanyag étkészletre lesz szükségünk, hiszen egy hirtelen mozdulat és a földön landolhat a tányér. Praktikus lehet olyan változat, amelynek szilikonos az alja, így letapad az etetőszékre. Szintén a borulásmentességet garantálja az úgynevezett bukfenctál, amelyből nem esik ki az étel.

Kanál

Több műanyag kanálra is szükséged lesz. Érdemes úgy etetni, hogy közben egy másik kanalat a picúr kezébe adsz, hogy ő is próbálkozzon, kísérletezzen. Létezik hajlított formájú vagy olyan, amelynek a közepén beépített hőérzékelő van, és elszíneződik ha túl meleg az étel. Én megfelelő hőfok megállapítása érdekében egyszerűen megkóstolom az ételt. Legalább én is érzem mit adok a babának.

Eszközök iváshoz

Általában nem javasolják, hogy a hozzátápláláskor az étel után adott vizet cumisüvegből fogyassza el a baba. Inkább a pohárra szoktatást illetve a csőrös pohár használatát javasolják. Pohárból elég nehéz innia egy fél éves babának, de kifelé hajló peremű, vastag üvegpohárral próbálkozhatunk. Ez klasszikusan a nagyiféle kávéscsésze lesz, és is tőle kérem egyet.

Másik megoldás a csőrös pohár, melynek előnye, hogy ugyanúgy dönteni kell az iváshoz, mint a poharat, ám nem folyik ki, és a gyerkőc is fogni tudja a fülek segítségével.

A szívószállal való ivást is meg lehet tanítani a gyermeknek: ha folpackot feszítünk ki a pohár tetején, majd óvatosan beleszúrjuk a szívószálat, máris biztonságosabbá tettük a tanulási folyamatot.

Tárolás

Szükség lesz néhány jól záródó műanyag vagy üveg tárolóra is, melynek segítségével az elkészült adagot eltehetjük másnapra is a hűtőbe vagy a fagyasztóba.

Egy szilikon jégkocka tartó is jól fog jönni. Ebbe tehetjük majd az elkészült és összeturmixolt húst, így mindig a megfelelő kis adagot pattinthatjuk ki a jégkocka tartóból az éppen elkészült főzelékhez.


Első lépéseink

  1. nap

100%-os bio almalé (kifejezetten babáknak) és üvegreszelőn ledörzsölt almalé összekeverve. Az előbbinek ugyanis túlzottan savanyúnak tartottam az ízét, az édes almával vegyítve viszont kellemesnek tűnt. Kisfiam nem fogadta kitörő lelkesedéssel, de nem is utasította el. Kb. 4 kanállal kapott. Délután viszont csikart a hasa. A nyers almával óvatosabbnak kell lennem.

  1. nap

Barátnőim javaslatára párolt almával próbálkoztam. Ez már sokkal jobban ízlett. 100%-os almalével turmixoltam a párolt almadarabokat, így kellően híg állagú lett. 3 kanállal adtam neki, fő az óvatosság. Nem okozott panaszt.

  1. nap

Kimaradt a szilárd étel, mivel programon voltunk délelőtt. Ragaszkodom a következetességhez, hogy a délelőtti alvás után kapjon szilárd ételt, tízórai gyanánt a bevezetés időszakában.

  1. nap

Ismét megpróbálkoztam a nyers almával, mert a védőnőm mondta, hogy a párolással sok értékes vitamint vesztünk. Igazából nem gondolnám, hogy az első napokban, a kóstolgatás időszakában nagy jelentősége lenne, hogy abban a 2-3 kanál pépben mennyi a vitamintartalom. Minden esetre próbálom majd előnyben részesíteni a nyers gyümölcsöt, zöldséget. Ezúttal ízlett az alma, amelyet üvegreszelőn pépesítettem, és nem adtam hozzá semmit.

  1. nap

Elérkezett az ideje a baracknak. Mivel 3 nap almázás nem okozott gondot, elérkezettnek láttam az időt a következő javasolt gyümölcs, az őszibarack bevezetésére. Mivel jelenleg nem idénygyümölcs, ezért az üveges jött szóba. Lehet kapni olyan gyümölcspüréket (kis műanyag dobozban, 4 db-os kiszerelésben), amely 100%-ban gyümölcsöt tartalmaz. Egy ilyen dobozka alma-őszibarack keveréket kapott a kisfiam. Néhány kanállal adtam neki, bár láttam, hogy még kért volna. Inkább óvatos vagyok, nem hajt a tatár és már Léna is várta, hogy megehesse a maradékot.

  1. és 7. nap

Ismét alma-őszibarack kombinációt kapott a következő kis doboz pépből. Ezúttal még mielőtt adtam volna belőle neki, egy lezárható edénybe tettem a felét, amelyet másnap használtunk fel. Még mindig nem mondanám, hogy mennyiséget evett, de már 6 kanállal bement, és mikor kérdeztem, hogy kér-e még, magához is ragadta a kanalat. Úgy néz ki, az őszibarack nála is kedvenc lesz, ahogyan Lénánál volt.

  1. nap

Alma +sütőtök: Saját almát üvegreszelőn pépesítettem, majd egy kis sütőtököt adtam hozzá üvegesből. Úgy gondoltam, hogy a kóstolgatás időszakában jó megoldás lesz a hozzávalók bébiételes kiviteléből adnom, hiszen néhány kanálnyi miatt felesleges egy egész tököt megsütnöm.

  1. nap

Alma-őszi + sütőtök + anyatej: Alma és őszibarack kombináció dobozos pépből, plusz a tegnapi üveges sütőtök összekeverve, friss anyatejjel hígítva. Na ez már tetszett a picúrnak! Úgy tűnik anyatejjel kellene kevernem az ételeket

10-15. nap

Kórházazás, felépülés miatt kimaradt. Picit örültem is, hogy csak lassan haladtunk a folyamattal, mert maradt elég tejem, hogy egész nap azzal tápláljam. A folyamatot most elölről kell kezdenünk…

Kísérletezési fázis

Korábban nehezményeztem, hogy miért nincs egy igazi, konkrét sorrend napokra lebontva a szilárd étel bevezetése kapcsán. Pontos meghatározást vártam az adhatósági táblázatok iránymutatásai helyett. Tudni akartam, hogy a krumpli az 5. napon vagy a 10.-en kerül bevezetésre, és hogy hogyan keverjem a többi alapanyaggal egészen pontosan. Ehelyett lehetőségeket láttam mindenhol: kereteket, amelyeken belül mozogni lehet. Most, a második gyermekem mellett kezdem megérteni, hogy egészen pontosan miért…

Igaz a közhely, hogy minden gyerek más, külön egyéniséggel rendelkezik mindegyik baba. Talán ezért lehetséges az, hogy ami neked beválik, nekem nem fog és fordítva. Ezért találkozunk keretekkel és nem konkrét sémákkal a szilárd étel bevezetés ajánlásai kapcsán. És ezért érezhetjük olykor nagyon is bonyolultnak a folyamatot (és annak megtervezését).

Mi jelenleg azon a taktikán vagyunk kisfiammal, hogy igyekszem minden lehetséges dolgot bevezetni számára az adhatósági táblázat alapján, hogy megismerkedhessen az ízekkel, és változatos vitaminokhoz jusson. Eközben pedig figyelek: mely ételek a kedvencei miket utasít el, milyen állagban szereti az ételt elfogyasztani, milyen mennyiség elegendő neki.

Ez számomra azért igazán nehéz, mert szeretek előre tervezni: mikor milyen étellel kínálom, mikor főzök, mikor kap üveges alapanyagot, mikor fagyasztottat. Ezt részben tudom még csak elhatározni az adhatósági táblázat alapján, ám még a kísérletezés fázisában járva nem tudhatom előre, hogy mely ízek nyerik el a tetszését, milyen kombinációk fognak működni.

Elkezdtem a főzelékek lefagyasztását is. Bármit készítek, kb. 3-4 adag lesz belőle: egyet megeszik, másik megy a hűtőbe következő napra, 1-2 adag pedig a fagyasztóba. Ennél többet egyelőre nem akarok tartósítani, mert még nem biztos, hogy felengedés után ugyanolyan örömmel eszi meg majd kisfiam (pláne ha már elsőre sem tetszett…)

Tehát most nyitott szemmel járok, kísérletezek, kis adagokat fagyasztok. Komolyabban előre tervezni nem tudok, mert sokat számít, hogy kisfiamnak mi nyeri el a tetszését. Nem utolsó sorban, hogy épp milyen friss alapanyagokhoz tudok hozzájutni.

Célom, hogy minél több zöldséget, gyümölcsöt megismerjen, majd a glutént és a húst, valamint fokozatosan az életkorának megfelelő tápanyagokat: tejtermékeket, tojást. Idővel pedig egyre inkább úgy szeretnék főzni, hogy abból valamilyen formában ő is kaphasson (pl. fűszerezés előtt kivenni, vagy külön baba verziót főzni). De egyelőre ez még a kísérletezés időszaka.

Mivel tudom, hogy mindemellett szeretnél a konkrétumokkal találkozni, nézzük milyen ételeket evett kisfiam a napokban:

  • sütőtök (sütve, saját készítés) alma-őszibarack gyümölcspéppel keverve (bolti) : ez nagyon ízlett
  • sütőtök (sütve, saját készítés), saját almával (üvegreszelőn pépesítve): kevésbé jött be
  • répa-alma összepárolva, őszilével (babás kifejezetten) turmixolva: nagyon ízlett!
  • répa-alma összepárolva, őszilével + 7 gabonás péppel: tetszett a kisfiamnak
  • alma-banán gyümölcspüré + 7 gabontás pép: ez is bejött
  • banános tejpép: ez félig meddig tetszett. Egész pontosan ette ő, csak nem bírt belőle egy adagot megenni. Vagy azért mert nagyon laktató volt, vagy mert most náthás és étvágytalanabb illetve kevésbé nyitott az újdonságokra.

Étkezések kiváltása

3 hónapja kezdtük kisfiammal a szilárd ételek bevezetését, és már ott tartunk, hogy napi 3 alkalommal kap kanalas ennivalót. Egy lassú, a baba igényeit és tápanyagszükségletét is figyelembe vevő folyamat révén jutottunk el idáig. Nézzük, hogyan zajlott le ez a folyamat!

A kísérleti fázis alatt eljutottunk odáig, hogy tízóraira már olyan mennyiséget evett a fiam, amely után nem igényelt már anyatejes kiegészítést. Mi ez a mennyiség? Gyakran ismételt kérdés ebben a témában, mert szeretjük tudni pontosan, hogy mennyi az elég, mikor lakik jól a gyermek és mikor gyanakodjunk arra, hogy még igényel anyatejet/tápszert az étkezés után. Mivel azonban a babák nem gépek, eltérő igényekkel rendelkeznek. Van, aki 200-250gr szilárd ételt is elfogyaszt, hogy jóllakjon, más baba megelégszik 100-150gr pürével is.

Én azt javaslom, hallgass az anyai ösztöneidre is és figyeld a gyermeked!

Ha az elkészített 200 gr étel legalább felét jóízűen megeszi, és láthatóan elégedett, boldog, játszani, és nem nyűgösködni készül, akkor valószínűleg jóllakott. Ha ezt minden nap megteszi a kóstolgatós étkezések után és ha tápszerrel, anyatejjel kínálod már nem kér, akkor mondhatod, hogy kiváltottátok ezt az étkezést.

Mennyi idő alatt váltsak ki egy étkezést?

Mi egy hónap után jutottunk el egy étkezés kiváltásáig, mivel nagyon lassan kezdtük a folyamatot és szünetet is tartottunk egy betegség miatt még az elején. Nem is szerettem volna siettetni, mert bár a kóstolgatást már 5,5 hónaposan elkezdtük, az anyatejes táplálást nem akartam tényleges veszélybe sodorni. A WHO ajánlása szerint ugyanis 1 éves korig a fő táplálék az anyatej legyen a kisgyermeknek, a vitamindús, változatos szilárd ételek pedig ennek kiegészítésére szolgáljanak.

Sok helyen azt olvashatjuk, hogy 2-3 hét alatt lehet egy étkezést kiváltani, míg máshol az általam írt 1 hónapot javasolják. Szerintem ez is függ a babától és a körülményektől egyaránt. Nem lehet ugyanis véleményem szerint egy lapon említeni az első étkezést kiváltását a többivel. Ha ugyanis könnyen megkedvelte a kicsi a szilárd ételeket, akkor lehetséges, hogy 2 hét (vagy akár még rövidebb idő) alatt már valóban olyan mennyiséget eszik meg (jellemzően tízóraira), hogy már azt mondhatjuk, hogy kiváltottunk egy étkezést. Ám ha folytatjuk a sort, az ebédet az uzsonnát és a vacsorát is elkezdjük kiváltani 2-2 hét alatt, akkor 8 hét alatt 5 fő étkezésből 4-et kiváltottunk, ami azt is jelentheti, hogy durván 7,5-8 hónaposan a kicsi már több szilárd ételt eszik, mint anyatejet vagy tápszert. Ez egyrészt egyenes út lehet az anyatej drasztikus csökkenéséhez, a szoptatás túl korai befejezéséhez. Másrészt így valószínűleg nem teljesül az ajánlás, mely szerint a tejalapú tápláléké legyen a főszerep az első életévben.

Saját tapasztalatom alapján azt mondom, hallgassunk az anyai ösztöneinkre és vegyük figyelembe gyermekünk jelzéseit! Ha gyorsan sikerült is kiváltanunk 1-2 étkezést, gondoljuk át, hogy ennek a tempónak a folytatása nem gyakorol-e majd negatív hatást a szoptatásra.

Mivel kezdjünk, hogyan folytassuk?

Klasszikusan azt ajánlják, hogy a tízórai kiváltásával kezdjük a sort, majd következhet az ebéd, majd az uzsonna, végül a vacsora és a reggeli. A tízórai révén megkapja a szükséges gyümölcsmennyiséget (és a glutént is be tudjuk vezetni), az ebéd révén pedig elkezdhetjük a főzelékek hússal való dúsítását (ami a vasbevitel miatt is igen fontos). Utoljára a reggeli kiváltását érdemes hagyni, és minél tovább meghagyni a szoptatást vagy tápszeres etetést, hiszen ez gyakran akár hajnali 5-6 órai evés is lehet, és amely után még javarészt visszaalszanak a gyerekek.

És aztán jöhetnek az egyedi eltérések…

Júda kisfiam, igény szerint szoptatott baba, és biztosan nem 5x eszik egy nap. Sokkal inkább 8-9 alakalommal. Éjjel 2x felkel még szopizni és a három szilárd étkezés mellett nappal még kb. további kétszer szopik. Nem lehet és nem is akarom ráhúzni a tankönyvi sémát. Valóban fontosak az ajánlások (és érdemes utána olvasni szakértők tollából ITT), de azok csak egyfajta útmutatóként, irányjelzőként szolgálnak. Azokat tartalommal –meglátásom szerint- az anyai ösztöneink révén, a babánkra figyelve tudjuk megtölteni.

7-8 hónapos alapreceptek

Először is szeretném leszögezni, hogy nem vagyok szuperkreatív, ha főzésről van szó valamint nem akarom túlbonyolítani a hozzátáplálás folyamatát sem. Egyszerűen csak szeretnék minél többféle ízletes, vitamindús ételt megkóstoltatni a fiammal, az életkorának megfelelő módon.

Tízóraik, desszertek

Sokféle variációt találunk a neten böngészve a gyümölcsös ételek elkészítésére, ám az alapkoncepció e zavarba ejtő változatosság mellett is könnyen elsajátítható némi általánosítással:

  • Gyümölcs(ök) pépesítve
  • + Glutén
  • + 9 hónapos kor felett joghurttal, túróval, kefirrel.

Milyen gyümölcs, hány fajta egy étkezésen belül? Az első kérdésre az adhatósági táblázatok adnak választ (pl ITT), a másodikra pedig te magad. Lehet egyféle gyümölcs (a klasszikus reszelt alma keksszel kombináció), vagy egészen változatos fajták (amire főleg bébiételeknél láthatsz példát). A többféle gyümölcs kombinálása (akár zöldséggel is! pl sütőtök) egyrészt a változatos vitaminforrás miatt lehet fontos, másrészt – és nem utolsó sorban- az ételek íze miatt. Mivel a cukor egyáltalán nem ajánlott a kicsik számára, így a savanykásabb gyümölcsöket édesekkel kombinálva finom tízóraikat kaphatunk.

Milyen glutén? Keksz, a liszt, zabpelyhek és a babáknak készült gabonapépek.

9 hónapos kor felett már adhatóak tejtermékek: natúr joghurt, túró, kefir. Ezekkel már nyugodtan lehet kombinálni a gyümölcsöket, így kapunk babajoghurtot (natúr joghurt + gyümölcspép), vagy házi krémtúró (túró, gyümölcs, keksz turmixolva).

Főzelékek

Ebédre főzeléket szokott kapni kisfiam, amelynek nagyjából ez a képlete:

  • Zöldségek megpárolva/főzve (pürésítve)
  • + hús (csirkemell, pulykamell, majd az adhatósági táblázat szerint a többi) turmixolva, 8 hónapos kor felett máj (heti max 1x)
  • + „köretként” először krumpli, rizs, majd tészta, bulgur
  • + olaj (1 kk)

Ebből a képletből is elég változatos ételek hozhatók ki. Sőt, 9 hónapos kor felett sajtot is reszelhetünk a főzelékbe, illetve fokozatosan a tojás sárgáját is bevezethetjük.

Amikor megfőzök egy-egy zöldségfélét (vagy kombinációt), akkor azt a húshoz hasonlóan jégkocka tartóban fagyasztom, majd zacskóba teszem át. Így egészen változatosan lehet összeválogatni a zöldségeket a fagyasztóból olvasztva, figyelembe véve azt is, hogy aktuálisan én mit készítettem a saját ebédünkhöz.

Lépések a darabos ételek felé

Az első fogak megjelenése, az egyre nagyobb mennyiségű és változatosságú étel egyaránt afelé mutat, hogy fokozatosan darabosabb „felnőtt” ételek kóstolása felé haladjunk. A BLW – igény szerinti darabos hozzátáplálás alapján már ez a kezdéskor így van, ám most én a klasszikus utat járom, és ennek állomásaival foglalkozom elsősorban.

A pépes babaételek és a család által is fogyasztott étkek között eljön egy átmeneti időszak: ezt hívom én a babareceptek korának. Az előzőekben említett receptek csupán univerzális útmutatóként szolgáltak a pépes ételek felé. Ám a darabos ételeknél már nem mindig ilyen egyszerű mindig a képlet.

Ezúttal azt az utat szeretném bemutatni, amelyet mi járunk be a kisfiammal (és jártunk be a most 3,5 éves lányommal) a darabos ételek felé. Ha bármiben bizonytalan vagy netán kérdésed támad, keresd bizalommal gyermekorvosodat vagy védőnődet!

 1. lépés: durvább turmixolás

A darabos ételek felé vezető úton én először elkezdtem kevesebb ideig turmixolni az ételeket, így darabosabb maradt picit. Ezzel jól is boldogult fiam egyetlen fogacska birtokában is. A pici darabokat szájában forgatta, “olvasztotta”, az ínyével összenyomta.

 2. lépés: Villával összetörni

A turmixot igyekeztem egyre kevesebbszer elővenni, és villával összenyomni az ételeket, így még darabosabb lett. Ezzel már akadtak gondjaink: nem fogyasztott igazi mennyiségeket ilyen módon. Megkóstolta, ízlett az étel, mégsem ment még annyira jól a rágás, hogy teljes adagot egyen 8-9 hónaposan. Más anya is arról számolt be, hogy eredményesebb volt, hogy először kézbe adható falatokkal próbálkozott és csak utána a főtt étel durvára törésével.

3. lépés: Kézbe adható falatok

Érdemes először gabonafélékkel kezdeni pl. buláta, kölesgolyó, amelyek könnyen elolvadnak a baba szájában és nehezebben nyeli félre őket.

Aztán jöhet a kifli, kenyérhéj, keksz, banán, hogy csak a legismertebb kézbe adható ételeket említsem. De puhára párolt zöldség, gyümölcs is szóba jön: pl. sárgarépa, brokkoli.

4. lépés: Családi ételek baba verzióban

Számomra ez okozta a legnagyobb kihívást már első gyermekemmel is: úgy főzni, hogy az baba-kompatibilis legyen, ugyanakkor a család is élvezettel fogyassza (minimális módosítással legfeljebb). A cél, hogy ne kelljen külön főzni a babára, ő is azt egye, amit a család többi tagja, még akkor is, ha ehhez kis kompromisszumokat is kell kötni. Ide már kell kreativitás bőven, de a babaszakácskönyvek is nélkülözhetetlenné válhatnak ebben az időszakban. (Mi még itt nem tartunk jelenleg, de amint aktuális lesz, beszámolok a fejleményekről)


Glutén bevezetése

Első gyermekemnél a glutén bevezetése nálunk annyiból állt, hogy a védőnőm szólt, hogy ezentúl a kis almapüréjéhez adjak egy kis teáskanálnyi darált háztartási kekszet is. Második babámmal viszont a sok információ jócskán elbizonytalanított: nem is olyan jó a keksz, lehet lisztet is valamint grízt adni glutén gyanánt, sőt léteznek erre alkalmas gabonapépek és még egy sor különböző módja van a glutén bevezetésének. A kezdésről és az adandó mennyiségről, a folyamatos adás időtartamáról szintén megoszlanak a vélemények.

De mi az a glutén?!

A glutén tulajdonképpen egy összetett fehérje (gliadin), amely jellemzően gabonafélékben fordul elő, de nem minden gabonában, pl. gluténmentes a kukorica és a rizs. Erre a fehérjére reagálhat a csecsemő szervezete, így bevezetését nagy körültekintéssel javasolt elkezdeni.

Bevezetésének időpontja

„A magyar és nemzetközi ajánlások alapján a glutén bevezetését a 6-7 hónaposan javasoljuk, a gyerekorvossal történt egyeztetés után. Anyatejjel táplált gyermekek esetében a glutén bevezetése mellett is fontos a szoptatás fenntartása.” (Forrás: Nutriklub)

Hogyan kell bevezetni a glutént?

6-8 héten keresztül, minden nap 200 mg glutént tartalmazó élelmiszert kapjon a baba. Ez elég tudományosan hangzik, és szinte látom magam előtt, ahogy te is matekozod a mennyiségeket, főleg, amikor a bekevert pépnek csak a felét ette meg a picúr vicceltem, mert igazából a 42,3%-át hagyja a tányérban, illetve a 18,2%-a a padlón végzi… szóval innen szép nyerni a glutén számolásban!. De akkor hogyan csináljam?

Mivel vezessem be a glutént?

Természetesen csak ellenőrzött forrásból származó, megbízható összetételű, lehetőleg kifejezetten babáknak készített élelmiszerrel történjen a bevezetés. Ne tartalmazzon olyan összetevőt, amelyet a baba életkorának nem megfelelő (például tojást, tejet, cukrot, sót valamint egyéb allergén anyagokat). Hát akkor pápá, háztartási keksz?!

Glutént tartalmaz több gabonaféle is, mint pl. a búza, rozs, árpa, zab (de gluténmentes gabonák pl. a rizs, kukorica, köles).


Glutén bevezetésére alkalmas lehet:

Liszt. 200mg glutént tartalmaz 3 g liszt. A 3g mennyiségű lisztet anyatejben, tápszerben, de gyümölcs- vagy zöldségpürében is el lehet keverni, majd kanállal adni a babának.

Gríz. A 200 mg glutént tartalmazó gríz mennyiséget kell megfőzni vízben, és ezt keverni anyatejhez, tápszerhez, vagy a gyümölcspépjéhez.

Glutén tartalmú baba-keksz. Az egyes babakekszek gluténtartalma eltérő, így erről mindig egyedileg kell tájékozódni a csomagolás alapján. Itt viszont figyelembe kell venni, hogy a babakekszek egyéb összetevőket is tartalmazhatnak (pl. tojás, cukor) amelyek fogyasztása a legkisebbeknek még nem ajánlott.

Gabonapépek. A kifejezetten babáknak készített gabonapépek is alkalmasak a bevezetés szakaszában. A Milumil 7 gabonás pépjéből 3 csapott evőkanálnyi mennyiség tartalmazza az ajánlott 200 mg glutént. Ez kikeverhető lefejt anyatejjel, tápszerrel, vízzel, sőt a gyümölcspüréjébe is bekeverhetjük. Én ezzel szoktam „dúsítani” a pépeket: megvan a glutén és még kellően tápláló is.

A bevezetés szakasza után, ahova a kezdéstől függően 7-8 hónapos korban jutunk, házilag készített babakeksszel is kínálhatjuk a kicsit. Mivel a kereskedelmi forgalomban kapható babakekszek gyakran tartalmaznak cukrot, vagy esetleg valamilyen allergént (pl. tojást, amelynek a fehérje csak éves kor felett adható, de sárgája már 8 hónaposan is), kézen fekvő lehet magunk készíteni a babakekszet a gyermek számára. (Természetesen az összetevők függvényében már hamarabb is adhatunk ilyesmit a picinek, ám esetében nehéz számon tartani, hogy pontosan mennyi glutént sikerült így egy-egy nap megkapnia.) Kiváló kézbe adható falatok készíthetőek így.

Én mostanában ezt a babakekszet szoktam elkészíteni

Összeturmixolom a következőket:

  • 6 evőkanál Milumil 7 gabonás pép,
  • 6 evőkanál zabpehely,
  • fél alma
  • fél banán
  • 1 ek margarin (olvasztva)
  • 1 db tojás sárgája
  • késhegynyi szódabikarbóna
  • annyi víz, hogy a turmixolás sikerüljön

Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem: kis gombócot formálok, majd összelapítom, hogy kerek kekszet kapjak majd. Előmelegített sütőben 180-200 fokon kb. 20-30 percet javasolt sütni.


És mindezek után nagyjából meg is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol már a családdal együtt evett kisfiam néhány kivételtől eltekintve. A szoptatást 1,5 éves korig megtartottuk, de egyértelmű volt 1 éves kor felett, hogy leginkább italként, vitaminforrásként és kötődésként szolgált kisfiam számára, semmint étkezést helyettesítőként.

Ha hasznosnak találtad, oszd meg másokkal is, gyere az Anyu tervez blog facebook oldalára és csatlakozz a Rendezett anyukák facebook csoporthoz!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s