Időbeosztás és prioritások

„Arra van időd, amire szánod!” – milyen sokszor hallottuk már! De mit jelent ez a gyakorlatban kisgyermekes anyukaként?! Arról már írtam korábban, hogy szerintem nem kell, hogy egymást kizáró tényezők legyenek a házimunka ellátása és gyermekünkkel való foglalkozás. Akkor mi megy majd minek a rovására? Mi a fontosabb, amire időt szánok? És egyáltalán mennyi az annyi? A legfontosabbakra az időm legnagyobb részét, a sorban hátrébb helyet foglaló dolgokra meg szinte semmit? Hol van ebben az egyensúly? És egyáltalán hagynak-e számunkra bármilyen egyensúlyra törekvő lehetőséget a gyermekeink?

Már írtam korábban a prioritásokról, hogy mennyire fontos meghatározni magunk számára azt az erősorrendet, amelyben a fontos dolgok követik egymást az életünkben. Ezek átgondolása nélkül sem a céljainkat, sem pedig a hozzájuk tartozó időbeosztásunkat nem tudjuk megtervezni. De egy dolog ennek áttekintése, és másik a megvalósítása. Gyakran ugyanis azt érezzük: nem is vagyunk a saját időnk urai. Akár munkahelyen dolgozunk, akár otthon vagyunk a gyerekekkel, előfordul, hogy az az érzésünk támad, hogy nem mi irányítunk, hanem csak sodródunk. Mintha minden nap csak tűzoltást végeznénk, ahelyett, hogy megélnénk az életet, sőt még a feladatainkat is.


Prioritások meghatározása – lehetséges hibák

  • Társadalmi normáknak megfelelően választjuk meg a saját fontossági sorrendünket.
  • Szüleink, barátaink, családunk elvárásai szerint alakítjuk prioritásainkat.
  • Nem vagyunk tisztában saját képességeinkkel, céljainkkal, szerepeinkkel.

Szerintem azért csúszunk ki sokszor a saját magunk által létrehozott keretekből, azért szalasztunk el önmagunk számára fontosnak vélt dolgokat, mert nem jól határozzuk meg a prioritásainkat. Szuperül mutat papíron, büszkék vagyunk rá, ha bárkinek is beszámolunk róla, vagy meglátja a szobánk falára függesztve… de mégsem tükröz igazán minket. Csak olvastuk, hogy így kell, hogy ez meg az fontos, hogy más dolgokra meg fúj-fúj, nem szabad időt szakítani. Ezért amikor mégis szakítunk rájuk, jöhet is a bűntudat, hogy haszontalanul töltöttük az időnket…

memory-771967_1920

Így most arra buzdítalak, hogy gondold át (ismét) a fontossági sorrendedet, de most reálisan!

Vizsgáld meg aszerint, hogy ha az egyes elemekre gondolsz, akkor jó érzéssel tölt el, hogy másnap meg jövő héten is ezt tartod majd szem előtt? Ha meghatározod, hogy az alvás neked nagyon fontos, így minden nap 10-kor fekszel le, azt képes leszel megtenni? És jól is fog esni? Ha minden valami betolakszik az estéidbe, hogy későbbre tolódjon a lefekvés, érdemes átgondolni, hogy mi az a dolog: Lehet, hogy ez még fontosabb számodra? Vagy csak folyton elveszted az önuralmad és/vagy az időérzéked? Ez utóbbi is jelez valamit (akár gondot más területeken…) Érdemes egy mélyebb önvizsgálatot tartanunk.

A cselekedeteink az elménket követik. A fontossági sorrend letisztázása nem egy kényszerből végrehajtott „hatékonysági feladat”. Nem egy tuti recept első pontja (még ha eddig talán ezt is sugalltam én magam, vagy akár mások).

Ez egy önismereti utazás, melyben tisztázod magad számára, hogy milyen életet szeretnél élni, milyen szerepekben kell megfelelned, és hogyan érzed jól magad a bőrödben. Mi motivál, miben szeretnél fejlődni?

Arra jöttem rá, hogy képtelenség lenne anélkül céltudatos életet élni, hogy tisztában lennék önmagammal, a saját értékeimmel, a magasabb célú rendeltetésemmel. A két kisgyermekes lét kicsit eltávolított attól, hogy messzebbre, magasabbra, önmagamban pedig mélyebbre lássak. A hétköznapi feladatok, a napi rutin elkezdte felmorzsolni bennem a hosszabb távú céljaimat. A napirendet persze továbbra is a legfontosabb kulcsnak tartom a céltudatos élet megvalósításához, de nem lehet végcél a rend. Ez sokkal inkább egy eszköz, egy keret a célok megvalósításához. De hogy mi a cél?!… Ezt magadnak kell meghatározni.

Az sem baj, ha változnak a prioritásaid, ahogy fejlődsz te magad is, vagy változik a környezeted (és a gyermekeid igénye). A lényeg, hogy ezt felismerve időről időre megvizsgáld önmagad, motivációid, céljaid és összességében az életed alakulását.


Ha tetszett, oszd meg másokkal is 🙂

Ha nem szeretnél lemaradni semmiről, iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.

Megtalálod a blogot a Facebookon és Instagramon is, zárt facebook csoportunkat pedig Rendezett anyukák – Anyu tervez néven érheted el

Hírdetés

Időbeosztás és prioritások” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Mi a prioritásod MOST? |

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s