A kuponos lehetőségek, mint a Glamour, Joy napok vagy akár a Black Friday akciók sokakat lázba hoznak, és vásárlásra késztetnek spórolás céljából. A nagy kedvezmények csábítóan hangzanak, kecsegtet a takarékoskodás lehetősége, ám én úgy látom, hogy sajnos több csapdát rejt ez magában, mint amennyi előnyt.
Egy időben engem is lázba hoztak ezek a különleges kedvezmények, óriási kuponos akciók. Ám abban az időben még nem voltam valami tudatos a pénzügyeimmel kapcsolatban: csak arra figyeltem, hogy sokkal olcsóbban jutok hozzá rengeteg termékhez, amellyel így nyilván spóroltam. Akkor még bele sem gondoltam, hogy az igazi takarékoskodást az jelentené, ha kimaradnék az ehhez hasonló őrületekből és nem vásárolnék össze annyi felesleges holmit.
Ritka ugyanis, hogy valaki csak és kizárólag olyan terméket vásároljon meg ilyenkor, amelyre valóban szüksége van, tehát amit kupon nélkül is megvenne, ráadásul valódi, számottevő kedvezménnyel. Lehet, hogy meggyőzzük magunkat, hogy igenis szükségünk van a 3. parfümre, mert az az előző kettőtől elütő, különleges illatú, ám a kuponok nélkül talán eszünkbe sem jutna, hogy ne lenne elég kétféle parfüm számunkra. De ez csak egy példa a sok közül. Veszünk 20. féle körömlakkot, különleges szemfestéket a másik 10 darabhoz, nagyszerű hajpakolást, másféle sampont, hogy majd kipróbáljuk, mert ilyen jó áron megéri kísérletezni. Arckrém, kézkrém, testápoló, mind-mind szükséges. Legalább 10 flakonnal, hogy betárazzunk, mert ilyen áron ugye nem szabad beérni 1-1 darabbal. Majd kitart a következő akcióig, és még ajándéknak is szuper lesz. Az nem számít, hogy addig is rabolja az értékes helyet a lakásunkból, az életterünkből, és hogy nagy eséllyel még jövő ilyenkor is ott fogjuk kerülgetni. Nem baj, legalább lesz mit selejtezni, ha majd a lejárt kozmetikumok kerülnek terítékre.
Tehát én úgy spórolok a Glamour napokban, hogy teljesen kimaradok belőle.
Megspórolom így:
Az újság árát. (Amit egyébként nem vennék meg, és nem olvasnék el. Így a benne lévő 100 oldalnyi reklámanyag sem mászik be a lakásomba)
Az időt, amelyet a „mi hol éri meg” összevetésekkel töltenék. Azt ugyanis mindenki tudja, hogy egyes termékeket az akciós napok előtt jelentősen feláraznak, majd a kuponnal való vásárlás esetén is csak normál áron, vagy minimális kedvezménnyel jutunk a termékekhez.
Időt és energiát, amelyet a boltokban történő sorban állással, tülekedéssel töltenék.
Felesleges dolgok megvásárlását, amelyekre nincs igazán szükségem. Mind számban, mind márkát tekintve hajlamosak vagyunk túlgondolni ilyenkor a történetet. Ráadásul, ha eljutunk nagy nehézségek árán a kiszemelt üzletbe és nem találjuk már a kuponos terméket, hajlamosak vagyunk megvásárolni a teljes árú helyettesítőjét, hiszen már elhittük (akár valós vagy sem), hogy szükségünk van arra az adott dologra.
Csalódást, melyet az okozna, hogy mégsem tudok hozzájutni a kedvező árú termékhez, mert azt már elkapkodták előlem, vagy egész egyszerűen direkt kis mennyiségben tették hozzáférhetővé, hogy aztán a teljes árú alternatíváját kényszerülj megvenni, ha már úgyis ott vagy.
Tudom, hogy nagyon sokan szeretitek ezeket a kuponos napokat…
és előszeretettel készültök rá, hogy minél jobb döntéseket hozzatok a spórolás érdekében. De érdemes azt is kiszámolni, hogy ha valóban a legszükségesebb termékekre gondolunk, biztosan spórolunk ezzel az egésszel, vagy csak újabb szükségtelen dolgok tulajdonosai leszünk a vásárlási lázban?!
Igazi megtakarítás abban az esetben lehetséges, ha…
- Nagyobb értékű termékről van szó, így a néhány százalékos kedvezmény nemcsak pár száz forintot jelent (amelyet úgyis elköltöttél az újságra, és elvesztegettél az utánajárásra, sorban állásra stb.)
- Tisztában vagy a termékek szokásos árával. Amikor egy-egy tusfürdő más akcióban is 500 Ft szokott lenni, normál ára pedig 700 Ft, akkor ne tévesszen meg, ha a most felértékelt 1000 Ft-os tusfürdő 50%-os akcióban van…
- 100%-ig biztos vagy benne, mire van igazán szükséged. Szárítógéppel már 1 éve szemezel, a legtöbb modell szokásos árával tisztában is vagy, csak a megfelelő alkalomra vártál és most az ezt forgalmazó üzlet kínál számottevő kedvezményt. Így valóban megéri. (Feltéve, ha az üzletbe érve nem vásárolsz meg mindenféle egyéb kütyüt, amire nincs igazán szükséged, de a spórolási kedv, a sok akció megbabonáz és amit megtakarítottál egy nagyobb gép vásárlásával, ott is hagyod egy felesleges holmi elhozásával)
A legfontosabb tehát, hogy igazán jól fontold meg, hogy megéri-e ezekben a kuponos akciókban részt venned, és számold ki, hogy a valóban szükséges dolgok megvásárlásával igazi kedvezményekhez juthatsz-e!
Nem szeretnél lemaradni semmiről? Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.
Keresd a blogot a Facebookon és Instagramon is!