A karácsonyi csendességem után a bloggerek közt meghirdetett másik ajándékozásról szeretnék beszámolni (az előző olvasd el ITT). A blogos szféra ugyanis nemcsak külön álló egyénekből áll, hanem sokszínűségünk ellenére próbálunk egy közösséget alkotni, amiért én nagyon hálás vagyok. A Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége facebook csoportjában rendezett kezdeményes során egymást, hogy megajándékozhassuk.
Számomra igazi meglepetés volt az ajándékom, mert már nem is számítottam rá, hogy karácsony előtt megkapom a postai csúszások miatt, ám 23-án mégis csengetett a postás. Először nem is értettem mit kaphattam, hiszen a csomag egyenesen Olaszországól érkezett Ildikótól, a The World Of Ildiko bloggerétől. Az ajándék pedig alaposan betalált, ami nem más, mint egy csodálatos füzet, amely a kedvenc színemben, púder rózsaszínben pompázik, valamint egy gyönyörű arany színű toll.
A kísérő képeslap azonban még jobban meghatott: Ildikó arra biztat benne, hogy merjem leírni azt, ami bennem van, az érzéseimet, legmélyebb gondolataimat. Szeretné, hogy ezek az értékek ebben a naplóban találjanak helyet.
Ezek a kedves gondolatok igazán megérintettek, hiszen én főként a praktikumra szorítkozom: a blogon megjelenő írásaimon kívül nem szoktam mélyebb, lelkibb dolgokról írni – még magamnak sem. Korábban lelkesen vezettem a naplóimat, ahol helyet kaptam ezek a gondolatok, ám mióta a blogot vezetem, minden írói energiámat ebbe fektetem. Talán most épp itt az ideje, hogy 2017-ben kicsit magammal is foglalkozzak: a saját érzésvilágomat is kiírjam magamból – legalább magamnak, egy naplóba.
Tulajdonképpen Ildikó is ezt teszi a blogján, illetve tanulságos, mély érzésű történeteket jelentet meg. Nagyon olvasmányosan ír, és a tartalom is értékes. Szeretettel ajánlom 🙂
Az én ajándékom pedig Adriennhez került, aki a csomag tartalmáról ITT számolt be. Mivel én nem készítettem képeket postázás előtt, így az ő bejegyzésére tudok támaszkodni. Próbáltam személyessé tenni az ajándékot, illetve Lénával összedolgozva is készült egy apróság 🙂
Összességében örülök, hogy részt vehettem az ajándékozásban, hiszen adni és kapni egyaránt jó. Számomra nagyon izgalmas volt, és remélem, hogy jövőre is lesz ilyen kezdeményezés!
A többiek ajándékozós bejegyzését a békára kattintva érhetitek el!
Nem szeretnél lemaradni semmiről? Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.
Keresd a blogot a Facebookon is!
Hú, nem is gondoltam, hogy ilyen fejtőrést okoztam, mert annyira jól betaláltál, hogy kisebb megtorpanást sem érzékeltem 🙂 No igen, nem vagyok egy spontán ember, főleg mióta anya vagyok: Léna még inkább igényli a rendet, a kiszámíthatóságot, mely nélkül káosszá válna a kisbabás életünk. Ez most egy ilyen életszakasz: így a legkönnyebb nem csak túlélni, de megélni is 🙂
KedvelésKedvelés
Szia 🙂
Fejtörést csupán olyan szempontból, hogy nem ‘éreztem’ elsőre, mit is adhatnék neked. Igazából egyetlen cikk elég volt (bár sokkal többet olvastam el), hogy végül tudjam mit küldhetek. A szín sem volt véletlen. 🙂 Nagyon örülök, hogy betalált.
Persze, gyermek mellett teljesen más értelmet nyer a spontaneitás, de a nevelésben is sokszor szükség van rá szerintem, és sok anya fel sem fogja milyen spontán lesz a problémamegoldó képessége például egy-két kisgyermek mellett. 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy