A tervezés és a megérzésekre való hagyatkozás véleményem szerint nem ellentétes fogalmak, sokkal inkább egymást kiegészítőek. Vannak, akik a tervezésemről hallva megrémülnek, mert azt hiszik, hiányzik belőle az élet, ez egy robot üzemmód. Igen, a tervek valóban robotsorba tudnak hajtani, ha mereven követjük őket, de elég szabadságot hagynak, ha mi magunk nem feledkezünk meg a megérzéseinkre is hagyatkozni.

Úgy képzeljük el, hogy a terv az épülethez a tervrajz, amelybe a berendezést az intuícióink adják. A terv egy kifestő könyv (a felnőtt színezőket könnyen el tudod képzelni), de a színeket az intuíció adja. Nincs másképp ez a saját időbeosztásunk vagy a  napirend esetében. Sokáig féltem, hogy ha nem leszek elég következetes (értsd: óramű pontosságú), akkor összeomlik a rendszer, elvesztem szülői tekintélyem. Pedig ez nem az időszabályozáson múlik.

Persze a következetesség és az idő sokszor kéz a kézben járnak a gyermeknevelésben (esti lefekvés helyett még játszani akar, amit ha engednék, nemcsak az idővel csúsznék el, hanem hagynám, hogy ő határozzon olyan dolog felől, aminél nem tudja mi a legjobb neki). Ez felveti a ki irányít kérdését is: a szülő vagy a gyerek. Szerintem a szülő a felnőtt, aki nevel, terelget, tanítgat, pásztorol, nem pedig a gyermek, aki még most szokja meg ezt a világot. Játsszuk, amit a gyerek szeretne, de ha már rossz az idő és ideje bemenni, akkor hiába az ellenkezés. Ha nem ízlik a főzelék, akkor sem a csoki és rohangálás az alternatíva. Ebből nem engedek, az intuíció nem itt lép életbe.

Van, amikor tudni kell…

Van, amikor tudni kell, mi a gyermek szükséglete és nem elég a megérzésekre támaszkodni. Tudni kell, hogy mi az egészséges önmagunk számára, és hiába diktál cukros üdítőt a megérzésünk, a víz akkor is sokkal jobb hatással van ránk. Hadd játsszon még este tízkor a kicsi! Csakhogy neki még alvásra van szüksége, ezt tudnunk kell. Alapjáraton a házimunka is a „meg kell csinálni” kategória, mert egyszerűen a kötelesség fontosabb, mint a szórakozás. De ha egy gyermek extra gondoskodást igényel, mert mondjuk beteg, akkor nem számít a mosatlan. Ha egy fontos határidős projekten dolgozol, akkor várhat a házimunka.

…és van, amikor érezni…

Nem tudom mikor mi a helyes, akárhogyan tervezek. Nem tudhatom biztosra, hogy a napirendünk minden nap helyt fog-e állni, vagy, hogy a házimunkát lesz-e erőm elvégezni. Jöhetnek váratlan események, amikor a megérzéseimre kell támaszkodnom: ha beteg a gyermek, hagyom reggel tovább aludni, és ha én vagyok beteg, akkor lejjebb adok a házimunkából. Ha vendégem érkezik, akkor törlöm a tornatervem. Alkalmazkodom, mert a tervezésem nem lehet gátja az életemnek. Élem az életem, anélkül, hogy tervek rabszolgája lennék.

Támaszkodj te is a megérzéseidre a hétköznapokban, főleg, ha valami azt súgja, nem jó irányba tartasz. Ha beteg vagy (ez csak egy kis nátha…!), feküdj le pihenni, ha szükséged van rá, nem kell mindig hősködni. Úgy érzed, elég a netből? Merj kikapcsolni! Itt a jó idő? Legyél annyit kint, amennyit csak lehet! Tavasszal fordult velünk elő, hogy gyönyörű napos délutánunk volt, és fél 7-kor (amikor már vacsora idő volt), még hagytam homokozni a lányom. Egy idő után azonban nem volt több alku, 7-kor bejöttünk. Mert van engedmény, de nem a végtelenségig. Fontos a megérzés, de nem minden határon túl. Néha nem elég érezni, tudni kell. Máskor meg nem elég tudni, mert érezni kell.