
A Házasság hete alkalmából arra gondoltam, hogy beszéljünk egy kicsit arról, mit okozott a párkapcsolatokban ez a vírusos időszak és hogyan tehetünk lépéseket annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki ebben a helyzetben is a kapcsolatunkból.
Sajnos tény, hogy sokakat egy alapból is kiélezett helyzetben ért a járvány, és az alapproblémákon felül kell megbirkózni még a járvány okozta hatásokkal is. Ahhoz, hogy jobban megértsük saját magunk és párunk viselkedését, nézzünk rá ezekre a változásokra.
Megszűntek, vagy beszűkültek azok a lehetőségek, amelyek szelepként funkcionáltak, segítettek kiengedni a gőzt levezetni a stresszt az egyén számára. Nem csoda, ha ezek a bennmaradt feszültségek esetleg pont a legközelebb állókon csapódtak le.
Beszűkült az élettér, mindenki otthon, egymást „kerülgetve” az elvonulás lehetősége nélkül. Ez néhány napig, hétig még jó kis összerázó gyakorlat lehet, ahogyan egy-egy ünnep alkalmával is, ám hosszú időn keresztül még a legjobb kapcsolatot is megterhelheti az állandó együttlét.
A gyerkőcök is feladták a leckét a szülőpároknak. Először az otthontanulás, ovi mentesség, majd a programok és találkozási lehetőségek hiánya szűkítették be a gyermekek életterét, ezzel is fokozva a terhet a szülők vállán. A gyerekek élményeinek biztosítása, általános gondoskodás és nevelés békeidőben is sok energiát követel, hát még akkor így, hogy megszűntek azok a lehetőségek és kapcsolatok, amelyek ezen könnyítettek volna.
Kisgyermekes szülőpárok esetében előfordulhat, hogy pont akkor jött a vírushelyzet, amikor már alapból ki voltak merülve a kisbabás helyzetben, a nemalvásban, és rég nem voltak huzamosan kettesben, nem tudtak évek óta pihenni. Mi is így jártunk egyébként: pont mire 5 év szülőség, fáradtság, nemalvás és együtt töltött idő hiánya után már megértek a gyermekek, hogy nagyszülőkre bízva őket egy kicsit elszökjünk pár napra 2020 tavaszán, pont jött a vírus.
A munkahelyek elvesztése miatt az egzisztencia is meginoghatott, amely az egyénre és családra is rányomhatja a bélyegét.
A „karanténfáradtság” mindnyájunkra jellemző összkimerültség már, és elismerem, hogy nehéz ilyen helyzetben a házasság megújításán fáradozni.
De akkor mit tehetnénk?
Adj időt magatoknak! Légy empatikus a pároddal, és légy megértő vele, ha ő még jobban ki van merülve vagy másképp, nehezebben, érzékenyebben éli meg a helyzetet. Légy türelmes magadhoz is, és ne feledd, hogy még mindig zajlik egy világjárvány, és bár már egész jól hozzászoktunk, a lecke továbbra is fel van adva.
Fedezd fel, mire van most igazán szükséged! A családod hiányzik, a barátaid? A csend, vagy az utazás, autonómia? Fogalmazd meg magad számára, milyen szükségleteid vannak jelenleg! Van, amit ezekből valamilyen formában be lehetne most tölteni? Például önfenntartás / egészség, autonómia / hitelesség, szeretet / törődés, felelősségvállalás, intimitás, közelség, mélység, pihenés, alvás, hitelesség/összeillés, ragaszkodás, odatartozás, testmozgás, őszinteség, nyitottság, odaadás, bőség, gyarapodás, következetesség, kedvesség, méltányosság stb.
Kommunikálj egyértelműen! Fogalmazd meg érzéseidet, kéréseidet úgy, hogy a másik fél azt megértse. Mondd el, ha épp egy kis nyugalomra, térre, vagy magányos sétára van szükséged, és nyugtasd meg, hogy helye lesz a kapcsolódásnak is az életetekben, amint sikerül kicsit újra feltöltődnöd.
Ne hagyd kialudni a lángot! Lehet nem jönnek olyan könnyedén, magától értetődően a dolgok így, hogy mindketten kimerültek vagytok, nincs segítségetek a gyerekek kapcsán, és már rég nem tudtatok kettesben időt tölteni. De ne add fel, egy kis kedvesség, gyertyafényes vacsora, egy lazító közös kádfürdő, masszázs, egy jó kis társasozás ismét közelebb hozhat titeket. Csak ne adjátok fel, és meglásd, hosszú távon még hálásak lesztek magatoknak, hogy megtettétek ezeket az erőfeszítéseket még a nehéz helyzetekben is. Hisz megfogadtuk: Jóban, rosszban.
Tudom, hogy nehéz időt szánni a másikra, a közös kapcsolat ápolására, amikor annyi minden kavarog az emberben, de sokkal erősebbek lesztek együtt, a gyermekeitek számára pedig nagyobb érzelmi biztonságot tudtok teremteni, ha odafigyeltek egymásra. Az is segíthet, ha van kivel megbeszélned a nehézségeidet, elakadásaidat, ha olyan emberek vesznek körbe, akik tudnak osztozni a bánatodon, segítő kezet tudnak nyújtani, amikor elakadásaid vannak. Mivel a lehetőségeink beszűkültek, élj az online világ nyújtotta lehetőséggel, és csatlakozz hozzánk a Rendezett anyukák facebook csoportba. Várunk szeretettel!
Ha pedig személyre szabott segítséget szeretnél, keress bátran az anyutervez@gmail.com email címen vagy facebookon az Anyu tervez oldalon!