Kisfiam születése után is fontosnak tartottam, hogy ne maradjon el a közösen töltött minőségi idő a lányommal. Szerettem volna, ha a napirendben az is benne szerepel, amikor csak rá figyelünk: vagy én vagy az édesapja. Ezért kitaláltuk, hogy 5-től férjem vigyáz a kicsire, én pedig a nagylánnyal játszom, fél 6-tól pedig közösen. Ám elakadtam abban, hogy mit is játsszak egy 3,5 éves gyermekkel? Erre kínált megoldást a Gyereketető klub!
Korábban az Anya, taníts engem! c. könyv feladatai révén választottam ki az életkorának megfelelő játékokat, ám a költözés és a babázás kezdetén ez parkoló pályára került. Ráadásul 3 éves kor felett már csak elnagyolt feladatokat tartalmaz a könyv, nekem pedig sem időm sem erőm nem volt, hogy kreativitással töltsem meg a nagyvonalú ajánlásokat.
Ekkor találtam rá a Gyereketető weboldalra. Korábban is ajánlották már, akkor még túl kicsinek éreztem az itt található ötletekhez, feladatokhoz gyermeket. A honlapon rengeteg féle ingyenes játékötlettel találkozhatunk, csak győzzünk válogatni! Na ez az! Ki győzi minden nap (vagy akár egy hétre-hónapra) előre kiválogatni a megfelelő feladatokat? Az elvégzésre is nehéz sokszor időt találni, nemhogy a válogatásra! Ám erre is van megoldás!
Játékok az év minden napjára
A Gyereketető klub tagjaként a Minden napra egy játék program részeseiként készen kapjuk a játékötleteket. Nem kell az életkornak megfelelő ötletek böngészésével és tervezésével töltenünk az időt, mert a tanulószobába lépve minden héten megtaláljuk az aktuális feladatokat. Egy-egy hét egy téma köré szerveződik, mégis minden napra jut egy játék (olykor több is), más-más tanulási képesség fejlesztésével. A menetrend a következő: hétfőn a nagy mozgások, kedden a finom mozgás, szerdán kézműveskedés, művészet, csütörtökön kísérlet, pénteken az érzékszervek fejlesztése, míg szombaton „okosító játék” kerül sorra. Vasárnapra –amikor a család általában együtt van- családi játékötletet találunk. Természetesen a napok játékötletei tetszőlegesen variálhatóak időtől és kedvtől függően is. Mivel az egész heti játékot megkapjuk hétfőn, így ez könnyen megvalósítható.
A tanulószobába lépve jobb oldalt találjuk egy-egy hét témáját. Erre kattintva egy videó és egy letölthető anyag fogad minket. A videóban részletes magyarázatot és bemutatást kapunk a játékokat illetően, a letölthető anyagban pedig a megvalósításhoz szükséges sablonokat, nyomtatható anyagokat találjuk a játékleírással együtt.
Az előkészítéshez kapcsolódó cikkek pedig abban segítenek, hogy képesek legyünk megszervezni a játékokhoz szükséges időt és környezetet. Az önállóságra nevelésre való törekvés nálam is fontos elv –még ha sokszor kudarcot is vallok-, ahogyan a Gyereketető klubban is.

Hány éveseknek szólnak a játékok?
A játékok 3-7 éves korosztály számára készültek. Nem tudtam elképzelni, hogyan tud majd egy 3 éves ugyanazzal a játékkal fejlődni, mint egy 6 éves. Vagy a kicsiknek lesz nehéz, vagy a nagyoknak lesz túl könnyű, gondoltam. A trükk abban van, hogy a játékok úgy vannak megalkotva, hogy a legegyszerűbb verzióját egy átlagos 3 éves meg tudja csinálni, míg szépen felépítve a fokozatokat, a legnehezebb egy 6 éves számára is kiváló fejlesztő móka. A sok variáció teszi színessé, és az egyéni képességekhez szabhatóvá a programot.
A klubtagság 2018. január 1-ével indult és 2019. január 1-ig tart, így már 12 féle játék fel is került a tanulószobába. Megéri-e még jelentkezni? Szerintem igen! Ugyanis az előző játékok is megvannak, szabadon elérhetőek, letölthetőek, és akár jövőre is elvégezhetőek, hiszen 3-7 éves korig variálhatóak. Mivel aktualitásuk is van a játékoknak (pl. januárban hóemberes téma, most magocskás téma), így érdemes a soron következővel bekapcsolódni, a többit pedig letölteni, így jövőre ezeket is elő lehet majd venni.
További előny, hogy a klub tagjaként 50%-os kupon is jár, amelyet a Gyereketetőshop-ban, illetve a tanfolyamok kapcsán lehet felhasználni.
Tudom, hogy nemcsak azt számít minőségi időnek, hogy együtt tanulunk, vagy valamilyen módon „fejlesztem” a gyermekem. Egy ölelés, közös bábozás, földön fetrengős csiklandozás is ugyanolyan minőségi időtöltésnek számít. Ezek jól is működnek nálunk, de már vágytam valami többre. Úgy éreztem, szeretnék mást is adni, tanítani a kislányomnak, szeretném izgalmasan, érdekesen kihasználni azt az időt, amelyet együtt töltünk. Tudtam, hogy van valami több az autótologatáson és a plüssállatok beszéltetésén, valamint a csiklandozó partikon túl. Én ezt kaptam a Gyereketetőtől.
Ha tetszett, oszd meg másokkal is 🙂
Nem szeretnél lemaradni semmiről? Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.
Keresd a blogot a Facebookon és Instagramon is!
“Minden napra egy játék” bejegyzéshez ozzászólás