Ma egy személyesebb bejegyzés következik az anyasággal kapcsolatban. Meghatározott kérdésekre fogok válaszolni, melyeket egy anyatársam blogján találtam itt. Jöjjenek hát a kérdések!
Hány gyereked van és mennyi idős(ek)?
Egy kislányom van, Magdaléna, aki nemrég töltötte a 18 hónapot.
Mik a legbüszkébb és legfrusztrálóbb pillanataid szülőként?
A legfrusztrálóbb pillanatok számomra a nem-alvásból keletkeznek. Eddig úgy éreztem, rengeteg időt töltök altatással, néha sikertelenül. A helyzet azonban kezd mostanra konszolidálódni. Ezen kívül nem érzem magam frusztráltnak szülőként 🙂
Büszke nagyon sokszor vagyok a kislányomra. Főként akkor, amikor látom játszani: hogy milyen gondoskodóan tud babázni, hogyan tudja ölelgetni a plüss állatait, milyen finoman és érdeklődéssel tudja nézegetni még a puha lapú mesekönyveit is. Büszke vagyok rá, mikor szeretne segíteni nekem, és sepreget a kis seprűjével, törölget a popsi törlőjével.
Hogyan fegyelmezel?
Általában a példa erejével. Ritkák azok a viselkedési formák, amelyeket anélkül venne fel, hogy mástól látná. Amint észlelek egy ilyen megnyilvánulást, igyekszem rögtön reagálni rá, mert tudom, hogy nagyon fontos számára az én véleményem az adott tevékenységről. Például amikor megtanult felállni, megpróbálta ezt a kanapén is, sőt az asztalra is fel akart mászni. Az első próbálkozáskor elmagyaráztam neki, hogy a kanapé fekvésre, ülésre való, az asztalra pedig nem mászunk. Anya sem mászik rá. 2-3 alkalom után el szokta hagyni ezeket a kialakuló „szokásokat”. Észrevettem, hogy fontos számára, hogy mit mondok, érzek egy-egy cselekedetével kapcsolatban, így például ha valamit kiborít, amit nem lenne szabad, mondom neki, hogy anya szomorú, hogy kiborítottad, gyere, szedjük össze! Jön és segít 🙂
Együtt alszotok?
Már nem. Volt egy időszak, amikor minden éjjel átjött a nagy ágyba hozzánk, de ez nagyon kimerítő volt mind nekem, mind a férjem számára. Így nemrég úgy döntöttünk, hogy mindenkinek kényelmesebb és pihentetőbb, ha a saját ágyában alszik.
Mi az a dolog, amit megvásároltál a gyerek születése előtt, de sohasem használtad?
Néhány ruhával jártam így, mert Léna nagyon gyorsan növekedett (4 hónaposan már 80-as méretet hordott). Más babafelszereléssel nem jártam így. Szerintem főképp azért, mert igyekeztem a legszükségesebbekre szorítkozni a várandósság alatt és a később mégis szükségesnek mutatkozó termékeket mindig akkor vettem meg, mikor aktuálissá váltak.
Mindig is akartál gyereket? Hány gyereket szeretnél?
Igen, úgy érzem ez a legtöbb nő számára természetes. Nem szeretném, ha egyke lenne a kislányom, de úgy érzem, egy focicsapatnyi gyermekkel sem bírnék el. Egyelőre annyit tudok, hogy Isten jól tudja hány gyermeket szeretne majd nekünk adni.
Megváltozott-e a kapcsolatod a pároddal a baba születése óta? Ha igen, jobb vagy rosszabb lett?
Igen, egyértelműen. A kapcsolatunk új szintre lépett: elmélyült az egymás iránt érzett szeretetünk, hiszen az kibővült egy gyermekkel. Az új szerep más-más képességeket kíván meg tőlünk, így egyre több oldalról ismerhetjük meg egymást. Ráadásul ebben a folyamatban mindketten változunk, formálódunk, és mivel együtt éljük át, még inkább közelebb kerülünk egymáshoz.
Ketten töltött esték a pároddal? Milyen gyakran jön össze?
A kimenő elég ritkán adatik meg, de igyekszünk a kislányom alvásidejéből este magunknak is lopni, amennyit lehet.
Milyen a kapcsolatod a barátaiddal a baba születése óta?
A távolság sajnos a baráti kapcsolataimra is kihat. Úgy érzem, hogy nem is a baba születése, sokkal inkább a kevesebb találkozás van hatással a barátságokra. De igyekszem új kapcsolatokat kialakítani a közelben, babás és nem babás emberekkel egyaránt.
Álomnyaralás gyerekkel vagy nélküle?
Fogós kérdés! Néha vágynék egy kis szabadságra, hogy kettesben mozduljunk ki a férjemmel, de úgy érzem, nagyon hiányozna Léna. Mi már így vagyunk egy család, úgy érzem, nem tudnék egy nyaralást nélküle élvezni. (A közös kimenőről itt írtam) Néhány óra kikapcsolódást szívesen terveznék nélküle, de annál többet nem.
Hol vásárolsz a babának?
Általában DM vagy Tesco, ruhákat pedig gyakran turkálóból vagy más anyukáktól interneten keresztül. Ezen kívül a Lidl-ben is nagyon jó rucik szoktak lenni megfelelő áron. Ha pedig pl. csőrös pohár vagy egyéb speciálisabb babaholmira van szükség, akkor a sátoraljaújhelyi bababoltban szerzem be.
Van fülbevalója a kislánynak?
Igen, még a keresztelője előtt kapta 5 hónapos korában.
Kád vagy zuhany?
Mivel kádunk nincs, csak zuhanykabin, így az utóbbira szavazok. Egyébként sem voltam sosem nagy kedvelője a hosszú kádfürdőzéseknek.
Visszanyerted a szülés előtti súlyodat?
Igen, mínusz 2 kiló. Ennek az oka, hogy terhesség előtt pár hónappal szedtem fel azt a 2 kilót, így azt tudom mondani, hogy jelenleg középiskolás-egyetemi súlyomban vagyok. Ám a testem átalakult valamelyest, nem olyan feszes, mint azelőtt. Ezt ellensúlyozandó szeretnék egyre nagyobb figyelmet szentelni a testmozgásnak, hogy izmosabb, erősebb lehessek. De alapvetően nagyon elégedett vagyok az „anya-testemmel” is, elfogadtam teljesen.
Elvárod, hogy a gyermeked főiskolára menjen vagy döntsön maga?
Az elvárások szerintem fordítva is elsülhetnek: elképzelhető, amit nagyon erőltet az ember, azt már „csakazértse” akarja majd a gyermek. Ezért –bár szeretném- maga dönthet majd a továbbtanulásáról. A példa előtte lesz úgyis: én és a férjem is főiskolát illetve egyetemet végeztünk.
Úgy érzed, mindent meg tudsz csinálni egy nap? (Háztartás, szépségápolás, ügyintézés stb.)
Igen, a kötelező feladatokkal mindig végzek a beosztásomnak köszönhetően, és a szépségápolás, ügyintézés is belefér a napjaimba. Lénára és a férjemre is jut elég idő. Azonban van, amivel kapcsolatban alkut kell kötnöm: ha szeretnék valami extrát, például olvasni, vagy blogolni, akkor azt az időt a pihenéstől kell elvennem. Pedig ez utóbbira is szükség lenne, mert még közel sem tartunk ott, hogy átaludná a lányom az éjszakákat, és a 1,5 év alatt már kezdek ebben kimerülni. Ugyanakkor úgy érzem, amikor az alvásra szavazok, hogy nem nyertem annyit, mintha leírtam volna gondolataimat, vagy megvalósítottam volna valamelyik ötletemet. Egyszerűen jól esik, ha tehetek valami pluszt, még akkor is, ha az alvásról mondok le cserébe. Nagy dilemma ez számomra, és állandóan keresem az arany középutat.
Szoktál edzeni? Ha igen mikor?
Igen, de sajnos nem elég rendszeresen. Már a 6 hét letelte után elkezdtem egy enyhe tornát, melytől sokkal jobban éreztem magam. Szoptatás alatt egyre intenzívebben tornáztam, de nem mertem túlzásba vinni. Mikor már csak 1-2 alkalommal szoptattam, igyekeztem rákapcsolni, már csak a rendszerességgel van a gond. A délutáni séta után, közösen játszunk a kislányommal, majd zenét kapcsolok és az általam ismert gyakorlatokat végzem, együtt tornázunk. Ha jó idő van, vagy vendégek jönnek, esetleg mi megyünk el, akkor ez bizony kimarad, ami mostanában sokszor fordul elő. Pedig nagyon fontosnak tartom a mindennapos mozgást, még akkor is, ha csak egy kis nyújtás, átmozgatás fér bele. Szerintem sokat lendít a közérzeten, és hozzátesz az egészséghez is.
Minden nap viselsz sminket?
Igen, szinte minden nap. Tini koromban elég pattanásos voltam, és pár heg egyáltalán nem múlt ez. Ezeket szoktam lealapozni, illetve egy-egy nehéz éjszaka után sokat segít (főként lelkileg), ha a karikákat eltüntetem a szemem alól. Ezzel nagyjából azt üzenem magamnak, hogy mit nekem fáradtság, csakazért sem adom fel! Mellesleg szeretek néha erősebb sminket feltenni, hogy a szürke hétköznapokban se legyek mindig szürke. Nem utolsó sorban nagyon jól esik, mikor a férjem megdicsér.
Mindig megcsinálod a hajad vagy csak összefogod?
Mivel nincs túl hosszú hajam, gyakran van kiengedve, de például főzéshez mindig összefogom. Hajmosáskor szeretem beszárítani a hajam, utána a következő hajmosásig nincs vele különösebb teendő: csak megfésülöm, vagy összefogom és kész.
Milyen gyakran van időd magadra?
Ez elég változó mostanában. A délutáni alvásidőt szeretem kisajátítani magam számára (erről itt írtam), így a házimunkát és egyéb feladatokat a kislányommal közösen végezzük el (a házimunka ütemezését itt találod), így amikor ő alszik, én szabad vagyok. Ilyenkor általában a bloggal, és az itt tárgyalt ötletekkel foglalkozom. Ám Léna kezd rájönni, hogy milyen unalmas ez a délutáni alvás, és olykor igyekszik ezt kihagyni. Szomorú vagyok miatta, de ez is része a növekedésének.
Melyik babafelszerelés a legszükségesebb dolog számodra?
A legszükségesebb azt hiszem a pelenka és a popsitörlő 😀 Egyébként a legpraktikusabbnak a babakarám bizonyult számunkra: nagyon jó kis kuckót tudtunk kialakítani a gyermekünk számára, és bár már nem zárjuk be, boldogan használja játszó helyként a kislányom. A játékok jól elférnek ott, és nincs kupi az egész szobában, lakásban. Nálunk nagyon bevált.
Mik a kedvenc mami smink és bőrápolási termékeid?
- Garnier Micellás víz: tisztít és felfrissít, segít leszedni a sminket.
- Garnier Pure Active Exfobrusher: mélytisztításhoz használom
- Color Trend átlátszó szempillaspirál, amellyel a szemöldökömet igazítom meg. Mivel átlátszó, elrontani sem lehet. Szempillák szétválasztására is kiváló egyébként.
- Rimmel London alapozó
- A kézkrém gyanánt pedig a kislányom gyógyszertári hydrophiles fürdetőjét használom. Még sosem találkoztam ilyen hatékony bőrápoló készítménnyel. Ráadásul biztos vagyok benne, hogyha a lányom használhatja (már csecsemő korától), akkor rám sem lesz majd káros hatással.
Remélem tetszett a kis beszámolóm! Ha szeretnéd válaszold meg a kérdéseteket saját blogodon, vagy küldd el nekem az anyutervez@gmail.com email címre!