Így töltekeztem fel télen

Érezted már úgy, hogy egyszerűen csak hallgatnod kell? Behúzódnod a csigaházba és ott maradni, amíg képes leszel óvatos mozdulatokkal ismét előbújni? Ahogy látom a környezetemben élőket, teljesen természetes, hogy vannak ilyen időszakai az embernek. Ahogyan a természet is regenerálódik télen, valahogy én is érzetem legbelül, hogy számomra is ennek van itt az ideje.

Január elején egyébként is összekuszálódtak a szálak egy életemet érintő fontos ügyben, és kicsit nem is tudtam, hogy mit gondoljak az életem folyásáról, irányáról, céljaimról. Éreztem, befelé (és felfelé, Istenre) kell figyelnem, és ahelyett, hogy írnék, adnék, nekem kell kapnom. Elkezdtem lazítani a saját szabályaimon az írásra vonatkozóan és előtérbe helyeztem a testi-lelki feltöltődést.

Nagy levegőt vettem és azt mondtam magamnak: tök jó, hogy más hatékony és energikus, de én jelenleg egyáltalán nem vagyok az, és bizony befelé fordulásra van szükségem, ha ciki, ha nem. Büszke vagyok rá, hogy meg mertem tenni ezt a lépést a saját érdekemben: feladni a látszólagos hatékonyságot, hogy –hallgatva egy belső megérzésre- mélyebbre ássak.

 

A január és a február ennek megfelelően egy jótékony téli álommal telt számomra:

Sokat pihentem (mármint a szabadidőmben), ennek megfelelően egyre kiegyensúlyozottabb lettem. A köd eloszlott, egyre többet imádkoztam, elkezdtem újra olvasni. Tavaly nagyon kevés könyvet sikerült elolvasnom, mert szabadidőmben az írásra fókuszáltam, így ez a fajta töltekezés minimálisra csökkent. Az idei évre 30 könyvet irányoztam elő magam számára, és jelenleg 12-nél tartok. Fantasztikus döntés volt, hogy ismét előtérbe helyeztem az olvasást! Ezen kívül elkezdtem újra igehirdetéseket, tanításokat és TED előadásokat hallgatni. Ezek szintén nagyszerű hatást gyakoroltak rám!

Kellett ez a feltöltődés. A körülményektől várt boldogság helyett már a jelenben élek, úgy igazán.

Már látom a jót, a pozitívat a helyzetekben, az emberekben.

Már nem a problémára fókuszálok, mert a megoldást egyáltalán nem érdekli a problémám gyökere.

Már nem másokat akarok megváltoztatni, hanem magam akarok megváltozni. Nem akarok középpontban lenni, hanem másokat szeretnék felemelni.

Már nem azt várom, hogy befogadjon és felkaroljon egy közösség, én magam akarok forrássá válni és közösséget alakítani, táplálni!

Meghívni szeretném az embereket és nemcsak várni, hogy mások invitáljanak. Ha valaki hiányzik, keresem, és nem mutogatok ujjal, hogy ejnye, majd keressen ő, ha fontosnak tart.

Engedek a makacskodás helyett, megegyezésre, kompromisszumra törekszem, és ha kell, feladok magamból a másik javára, mert rájöttem, hogy többet ér a „mi”, mint folyton az önző „én” vágyainak beteljesítése.


Pihenj, lépj hátra egyet, ha kell, hagyd magad mögött kicsit az internet világát.

Nem örökre és nem teljesen, de afféle egyensúly helyzetre törekedve. És ha össze vagy zavarodva, netán kuszák a szálak körülötted, merd nyugodtan azt mondani a „hogy vagy” kérdésre, hogy „Jól! Ugyan zavaros néhány dolog, de közel a megoldás, és amint megtaláltam, megosztom veled. Addig is beszéljünk rólad! Te hogy vagy?” Őszintén és hitelesen meg lehet nyilvánulni anélkül is, hogy minden káoszt a másik nyakába zúdítanál. Hiszen ez utóbbival sem te sem a másik fél nem jut előrébb: csak mindenki lesújtva érzi magát, miközben tényleg ott lapul a megoldás, csak épp erre kellene fókuszálni. Lehet épp csak egy hatalmas alvásnyira van tőled a siker.

Most pedig úgy érzem, kezdek ébredezni. Ahogyan az első tavaszi napsugarak beragyogják a tájat, én is egyre inkább kinyílok, ismét jönnek a gondolatok, amelyeket szeretnék szavakká, bejegyzésekké formálni. Szeretnék ismét adni, hogy töltekezhess. Hogy ha olvasásra szánod magad, és az én cikkeim azok, amelyekkel kikapcsolódsz, akkor azok motiváljanak, inspiráljanak, elgondolkoztassanak és előre vigyenek. Önmagadhoz, a családodhoz és Istenhez.


Ha tetszett, oszd meg másokkal is 🙂

Ha nem szeretnél lemaradni semmiről, iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.

Megtalálod a blogot a Facebookon és Instagramon is, zárt facebook csoportunkat pedig Rendezett anyukák – Anyu tervez néven érheted el.

Hírdetés

Így töltekeztem fel télen” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Hálatelt újrakezdés |

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s