Bababőrápolás természetesen – Naturalisa termékteszt

P81018-124805(1)A közelmúltban alkalmunk nyílt kipróbálni a Naturalisa babaápolási termékeit egy illetve négy éves gyermekeimmel. Bár a termékek elsősorban az újszülöttek érzékeny bőrére lettek kifejlesztve, nagyobb gyermekek, sőt felnőttek is bátran használhatják, ha natúr kozmetikummal szeretnék bőrüket ápolni.

Az én gyermekeim normál bőrérzékenységűek, azaz –egyelőre- nem hajlamos ekcémára a van, mégis fontosnak tartom a megfelelő gondoskodást. Korábban –mint talán sok más anyuka- nem is kételkedtem a gyógyszertári vagy a gyermekek számára forgalmazott babaápolási termékek minőségében, összetételében. Amikor kislányommal voltam várandós, a védőnőm figyelmeztetett, hogy kerüljem el a nagy márkák babaápolási termékeit és válasszam a megbízható gyógyszertári fürdetőt és popsikrémet. Az előbbi pedig testáplóként is alkalmazható, így nem is igazán lesz másra szükségem. Azt gondoltam, ezzel teszem a legjobbat a gyermekemnek, és azt hiszem a legtöbb édesanya így van ezzel. Ám a gyógyszertári fürdető sajnos több olyan összetevőt is tartalmaz, amely káros lehet a különösen érzékeny bababőr számára. Ezekről bővebben ITT olvashatsz.

A gyermekek bőrének érzékenysége pedig nemcsak az irritációra való hajlam miatt fontos, hanem azért is, mert így sokkal gyorsabban felszív bármilyen anyagot, amivel érintkezik. Ezért még inkább érdemes odafigyelni, hogy mit tartalmaznak azok a termékek, amelyekkel a bőrápolást végezzük.

A Naturalisa termékek egy magyar édesanya kezei közül kerülnek ki, de természetesen rendelkeznek mindazokkal a tanúsítványokkal és engedélyekkel, amelyekre a gyártáshoz és forgalmazáshoz szükség van. A termékek 100%-ban természetes összetevőkből készülnek, és állatkísérlet mentesek.

Fürdetés babafürdető krémmel és körömvirág szappannal

P81018-124924

IMG_20181018_144240_659

Elsőre talán furcsának tűnhet a babafürdető állaga: picit kemény, és kétségeink támadhatnak, hogyan fog majd feloldódni. De ha egy kávéskanállal a vízbe teszünk belőle, szépen feloldódik, és összességében olyan „selymes” hatása lesz a víznek: mintha tejben-vajban fürödnénk.

És mi ez a többes szám? Én magam is kipróbáltam kádfürdőzés közben. Nagyon kellemes hatású, puhává varázsolja a bőrt és kellemes illata is van. A fürdésélmény pedig tovább fokozható a körömvirág szappannal történő lemosás által. Léna nagyon szereti, ahogyan szappanozza magát és a kistestvérét. Persze nem árt az óvatosság, és csak akkor adjuk a gyerkőc kezébe, ha maximálisan megbízunk benne, hiszen szembe nem kerülhet a szappan.

Baba popsikrém

Az állag a popsikrém esetében is érdekes lehet a nem natúr kozmetikumokhoz szokott anyák számára. Keménynek tűnik, ám a kéz hője által rögtön megpuhul és könnyen kenhetővé válik. Nem képez furcsa víztaszító réteget más popsikenőcsökkel szemben, inkább szépen beszívódik, és táplálja, hidratálja az érzékeny babapopsit. A kipirosodással szemben egyértelműen győztes harcot vív, nagyon elégedett vagyok a termékkel.

P81018-125035

Shea vaj

Felhasználása szinte végtelen, azt hiszem ez afféle kötelező darab egy női neszesszerben. Korábban is használtam már pontosan a sokoldalúsága miatt. Én elsősorban gyulladt bőrfelület kezelésekor vetem be: nagyon jól kezeli a pattanások által hagyott hegeket, vagy más sérülések gyógyulásának helyét. Száraz bőrfelületet kitűnően táplál, sőt akár ekcémára, pikkelysömörre vagy bőrkiütésekre is alkalmazható. Édesanyáknak striák ellen, vagy akár szoptatás alatt kirepedezett mellbimbó kezelésére is kiváló. Alkalmas száraz könyökre, vagy berepedezett sarkakra, illetve ajakápoló gyanánt vagy nagy hidegben, szeles időben arcbőrre védőkrémként.

Igaz, sokkal egyszerűbb beszerezni a gyógyszertári kencéket, vagy leugrani a sarki drogériába egy ismert márka termékéért. Ám a bababőr hosszú távú védelme érdekében megéri áldozni a natúr kozmetikumokra. Ár-érték arányban többet kínálnak és a legtöbb esetben kis kiszerelésben is beszerezhetőek, hogy a folyamatos használat előtt meggyőződhessünk a termék minőségéről, hatékonyságáról.

A Naturalisa termékeket ITT szerezhetitek be.


Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.

Keresd a blogot a Facebookon és Instagramon is!

Hírdetés

Bababőrápolás természetesen – Naturalisa termékteszt” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s