Eljött a december és vasárnap már meggyújtjuk az első adventi gyertyát, mellyel kezdetét veszi a várakozás időszaka. A karácsonyra való készülés szinten mindenkit lázba hoz, de akár már jóval korábban, mint ahogyan az advent elkezdődne.
November elején már karácsonyi dalokat hallhatunk felcsendülni a nagyobb bevásárló központokban, és mindent megvásárolhatunk, hogy felkészülünk az adventre. Hiszen már nemcsak az advent a készülődés időszaka: Novemberben készülhetünk az adventre. Így bőven van időnk, hogy stressz-mentesen hangolódjunk a karácsonyra: mindent időben megvehetünk, leszervezhetünk, hogy karácsonykor csak karba tett kézzel pihenjünk szeretteink körében.
Így nagyjából 2 hónapja van mindenkinek, hogy jól felkészüljön a karácsonyra. Tulajdonképpen az év egy-hatod részében karácsonyozunk. Szeretem ezt az ünnepet, és tavaly én is ennyire előre dolgoztam a készüléssel, de idén arra döbbentem rá, hogy pont így fosztjuk meg az ünnepet attól, hogy örüljünk neki.
A karácsonyi hangulat engem is magával ragad és szeretem is az évnek ezen szakát: a decemberi készülődést és magát a szentestét, majd karácsony napjait. Ám az október végén már elkezdődő karácsonyozással talán túllövünk a célon, úgy érezem. Ez nem készülés, sokkal inkább fogyasztásra sarkallás az üzletek részéről.
Elveszítjük a karácsonyt, mert annyira akarjuk.
Minden azzal van tele, hogy szerezd be időben a megfelelő ajándékot, készülj fel hamar, hogy ne érjen váratlanul semmi, ne kelljen utolsó percben kapkodni. Így viszont annyira előrehozzuk az egész készülődést, hogy az év 12 hónapjából 2 hónapot karácsonyozunk. És bár én is lelkesedtem nagyon tavaly, mára ezt már igencsak soknak látom.
Én örülök, hogy idén advent csak decemberben kezdődik, és nem is november végén. Ezúttal magára az adventre nem is fogok készülni, hanem épp az adventben, a várakozásban fogok a karácsonyra készülni.
Tavaly úgy közelítettem a dologhoz, hogy ha minél hamarabb készülök, annál kevésbé kell majd kapkodni. Idén viszont próbálok az ünnep lényegére fókuszálni akkor, amikor annak valóban itt az ideje.
Dönts bárhogyan is, a lényeg, hogy ne veszítsd el a karácsonyt, és örömmel éld azt meg bármikor és bármennyit is készülj rá 🙂
Ha tetszett, oszd meg másokkal is 🙂
Nem szeretnél lemaradni semmiről? Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.
Keresd a blogot a Facebookon is!