Talán már te is hallottál róla, hogy mekkora jelentősége van egy kisgyermek életében az első ezer napnak. Ez a várandósság idejét, valamint az első két évet öleli fel. Egy ember ebben az időszakban fejlődik a legdinamikusabban, testsúlyát megötszörözi, testhosszát pedig megkétszerezi. Szervezetének alapkövei ilyenkor kerülnek lerakásra, immunrendszere ekkor alakul ki, fejlődéséért ilyenkor tehetünk a legtöbbet. Ennek megfelelően megkerülhetetlen téma ez, ha a hozzátáplálásról beszélünk. Nagyobbik gyermekemmel ugyan már véget ért az első ezer napunk, kisfiammal még az időszak harmadrésze előttünk áll. Nézzük tehát mi is ez és melyek a legfőbb szabályok, amelyeket érdemes ismernünk és betartanunk. Bővebben… →
Nagyszerű élményben lehetett részünk az elmúlt héten, amikor családommal a Kopaszi-gáton megrendezésre kerülő Milumil Baba-Mama Találkozón jártunk. Talán emlékeztek még, hogy megnyertem az általuk hirdetett blogger pályázatot az Élet az elválasztás után című cikkemmel. Így kaptam meghívást a többi részt vevő anyukával együtt erre a találkozóra.