Mindennek megvan a maga ideje, amelyre nemcsak érdemes várni, de ki is kell élvezni. És az sem árt, ha elfogadjuk ezt. Általában a jövőre gondolva élünk, aggódva, hogy mi lesz a holnappal, vagy épp a múlton rágódunk. Persze feleslegesen, hiszen változtatni már nem tudunk rajta.

Emlékszem, mennyire vártam, hogy Léna egyre nagyobb legyen, hogy a kis 48 centis, éppen 3 kilós baba legalább egy picit nagyobb legyen már, hogy beleférjen a ruháiba. Aztán vártam, hogy mikor fog már felülni, mászni… persze addigra már 9 kilós „óriássá” vált. Nagyon vártam, hogy megnőjön, aztán akkora lett, hogy nem győztem csodálni a pici babákat.

Szerettem volna, ha mihamarabb összeházasodunk a férjemmel, aztán néha még hiányzik az udvarlás szakasza. Nem azért mert ne lett volna benne részem, hanem azért, mert közben folyton azon járt az eszem, hogyan tovább.

Ha még nincs gyerek, mikor legyen, ha már van, akkor mikor jöjjön a következő. Vártam arra is, hogy mikor lesz már óvodás, hogy valami „hasznosat” csinálhassak. Hála Istennek, előbb felismertem annak az áldását, hogy még vele lehetek, így lehetőségem volt kiélvezni vele a pillanatokat. Korábban alig vártam, hogy valaki legalább néhány órára levegye a gyermekfelügyelet gondját rólam, ma meg hiányzik, ha oviban van.

Jobban sajnálom, hogy korábban nem így álltam a dolgaimhoz: mindig csak előre tekintettem, hogy mikor lesz más vagy jobb a helyzet, miközben az is tökéletes volt, amiben benne voltam, csak meg kellett volna tanulnom értékelni. Remélem még nem késő!

Ismerek olyan embereket is, akik a jövővel kapcsolatban állandó aggodalmakkal küzdenek. Ők is a jövőben élnek, ahogyan én tettem korábban, de nem várakozással tekintenek előre, hanem félelemmel. Aggódnak, hogy mi lesz holnap: nem lesz-e beteg, nem éri baleset, meg fog-e felelni a munkahelyén stb. Ezeknek a félelmeknek egy része reális, és támpontot nyújthat a tervezésünkhöz. Egy másik része viszont csak fölösleges aggodalom, amely abból táplálkozik, hogy nincs, akiben, vagy amiben reménykedni lehetne a jövőt illetően. Aggódunk, mert nem tudjuk befolyásolni a jövőt, és nem ismerjük (el) azt, ki ott van a jövőben is, akinek hatalma van mindenre, ami rajtunk kívül áll. Aggódunk a holnapért, ha nem ismerjük Istent, ha nincs kiben bíznunk.

Lehet a múltban is élni: elrontott dolgokon tűnődni, hogy mit kellett volna másképp tenni. Lehet minden este azon tűnődni, hogyan lehettem volna jobb anya, jobb feleség, jobb munkaerő. Nem is azzal van baj, ha kiértékeljük a napunkat, hanem ha aggodalommal, bánattal tölt el bennünket, ha arra gondolunk milyen hibákat követtünk el. Így könnyen a múltban rekedünk. Inkább érdemes lenne változtatni, amin lehet, és elengedni, amin nem.

• Megbántott a főnök? Igaza volt? Változtass!
• Megbántott az anyósod? Nem volt igaza? Engedd el!
• Megsértettél valakit? Kérj bocsánatot!
• Téged sértettek meg? Bocsáss meg!
• Nem úgy foglalkoztál a gyermekkeddel, ahogyan szerettél volna? Holnap csináld másképp!

A több éves, évtizedes tüskéket is ki lehet így húzni: nem könnyű ugyan, de az sem jobb, ha minden egyes nap a múltban élsz, azon rágódsz: elrontottad, megsértetted, megbántottak. Nehéz, igen. De ha benne maradsz ezekben a régi dolgokban, akkor a jelenedtől veszed el a boldogságot.

Vissza-visszanézel, vagy inkább folyton a jövőt várod?! Ideje, hogy inkább a jelenben élj! Hiszen megvan mindennek az ideje: még csak jegyesek? Még csak pici baba? Még csak most vagy a karriered kezdetén? Élvezd ki! Éld meg! Most ennek van itt az ideje. Majd lesz nagyobb a gyerek, szebb a lakás, jobb az autó. De addig is éld meg, ami most van!

Tervezz bátran, hiszen az segít a jó időbeosztásban, a célokra való fókuszálásban, de emellett ne felejts el a jelenben élni, és hálás szívvel lenni ebben a csodálatos percben, melyet az Úr adott!

Ha tetszett, oszd meg másokkal is 🙂

Nem szeretnél lemaradni semmiről? Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.

Keresd a blogot a Facebookon is!