Augusztus közepe óta lépten-nyomon az ovis, bölcsis beszoktatásra vonatkozó cikkekbe, videókba botlok. Ennek kapcsán elgondolkodtam, hogy tényleg, mi hogy is készülünk a beszoktatásra? Jah, igen! Sehogy.

Oké, ez erősen hangzik és talán túlzás is. Ugyan az ovis lányomnak már csak vissza kell rázódnia az őszi ritmusba, ám kisfiam most kerül közösségbe először, tehát nála klasszikus értelemben „beszoktatás” fog zajlani. Tisztában vagyok a folyamattal, azzal is, hogy elképzelhetőek majd visszaesések, jobb és rosszabb napok egyaránt. De jelenleg pont azzal készülünk erre, hogy nem készülünk. Ez nem azt jelenti, hogy homokba dugom a fejem, vagy, hogy nem érdekel hogyan alakul szeptembertől kisfiam sorsa testi-lelki szinten egyaránt. Ő maga is tudja, hogy bölcsis lesz, mert tulajdonképpen a lányom óvodájában lévő mini csoportba kerül majd, így nem ismeretlen számára a terep.

De nem görcsölünk rá.

Nem mondjuk el minden nap művigyorral, hogy hú de jó lesz a bölcsiben, mennyire várod már fiam, milyen sok barátod lesz stb. Nem aggódunk és alkotunk vészforgatókönyveket, hogy jujj mi lesz ha nem sikerül beszokni. Nekem meg sem fordul ilyen a fejemben, sem az, hogy ne lenne ott jó helyen. Már elengedtem azokat a görcsöket, amelyek a bölcsi negatív hatásairól szóló cikkek okoztak bennem. Nem agyalok azon most, mikor még 24 órát töltünk együtt egy nap, hogy már nemsokára véget ér ez a kapcsolat, és napi 8 órát fog a „kóterban senyvedni” a kicsi. Ehelyett örvendünk minden napnak és élvezzük, hogy most ilyen sokat vagyunk együtt. Mikor pedig eljön a bölcsi ideje, akkor majd azt élvezzük, hogy abban az új ritmusban élünk, kevesebb de minőségibb időt töltünk együtt, ő pedig új barátokra tesz szert (ahogyan én is). Most ennek örülünk, azután meg annak. Nem szennyezzük be a jelen boldogságát a jövőbeni aggodalommal. Sőt, nem is aggódunk jó előre, hiszen azzal a bizalommal vagyunk, hogy ugyanúgy fantasztikus dolgok állnak előttünk, és ez az időszak szintén olyan nagyszerű lesz, mint a most együtt töltött idő.

Lesznek zökkenők? Lesznek. Sírás is, talán neheztelés, meg hiszti, betegségek. Bármit el tudok képzelni, de azt is tudom, hogy ha eljön, akkor kezelni fogjuk.

Ha itt lesz a nehézség, szembenézünk vele és meg fogjuk oldani.

Pont úgy, és annak megfelelően, ahogyan majd felmerül. Ezért nem aggódom előre olyan problémákon, amelyek még nem is léteznek.

A gyermekeimben pedig maximálisan bízom: a velük kialakult kapcsolatom úgy vélem szilárd alapokon áll, és a köztünk lévő bizalom az elválást is megkönnyíti majd. Én tudom, hogy jó helyen lesznek, ők pedig megbíznak bennem, ezáltal a választásomban (és abban, hogy én magam is bízom azokban, akik felügyelik, gondozzák majd őket), így nincs mitől tartanunk. A felmerülő gondokat majd annak idejében kezeljük.

A kicsik csodás módon érzékelik szüleik rezdüléseit.

Ha ők magabiztosak egy döntésben, akkor jó eséllyel a gyermekek is könnyebben élik át a változást. A jókedv pedig szintén ragadós, de nem attól, hogy 1000x ismételünk el valamit műmosollyal (mert ugye nem az számít, AMIT mondunk, hanem AHOGY mondjuk). Mikor először megy egy gyerek strandra vagy fagyizni és fogalma sincs mi az egyáltalán, mégis fellelkesedik, az annak köszönhető, hogy látja rajtunk is az örömöt, érzi, hogy valami pozitív dolog fog történni akkor is, ha még nem tudja pontosan milyen is az, mert még nem élte át.

A gyermek bízik bennünk: ha mi örülünk valaminek, az -úgy véli- biztosan örömteli lesz, ha pedig valamin aggódunk, az nyilván félelmetes, hiszen mi is félünk tőle…

Ezért mi nem erőltetjük, hogy lépten-nyomon a bölcsiről beszélgessünk fiammal: tudomására hoztuk természetesen, de éljük és élvezzük most ezeket a hétköznapokat, az együtt töltött időt, bizalommal tekintve a jövőre is. Mikor azok a hétköznapok jönnek el, azokban fogunk helytállni és örömre lelni.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy technikailag ne készülnénk a bölcsire: megveszünk minden szükséges holmit, a héten beírom a jelét is a dolgaiba. Az új időszakra is próbálok előre gondolni: új napirend, teljesen más ritmus (erről a felkészülésről is olvashatsz hamarosan). De…

Hogy készülünk-e a beszoktatásra? Nem. És készen állunk? Igen.