Sokszor hallom, ha bizonyos dolgok mellőzéséről vagy halogatásáról van szó, hogy arra hivatkoznak: Erre nincs időm! Nincs időm rendet tartani, nincs időm főzni, nincs időm sportolni, odafigyelni magamra… Az igazság az, hogy mindenkinek arra van ideje, amire szánja. Mindenkinek 24 órája van egy nap, a beosztás pedig csak rajta múlik.

Amikor arról gondolkodunk, hogy mire nincs időnk, először is a prioritásainkat kell áttekintenünk. Először is arra a kérdésre kell választ adnunk, hogy valóban szeretnénk, hogy az adott dolog beleférjen az időnkbe? Valaki talán azt mondaná, hogy nincs ideje kétféle süteményt sütni hétvégente. Én meg –ismerve saját prioritásaimat- erre azt mondom: nekem elég, ha egyféle süteményt sütök, és akkor sem omlik össze a világ, ha még annyi sem sikerül. Nekem ez nem prioritás, nem takarózom azzal, hogy nincs rá időm.

Más a helyzet, ha a testmozgás kerül szóba. Az ugyanis prioritás számomra, testi egészségem megőrzését fontosnak tartom az életemben. Mégsem mozgok napi rendszerességgel, ahogy szeretnék. Ilyenkor tényleg a „nincs rá időm” kifogással takarózom. Holott csak a motiváció nem elég erős: ha bizonyos napokon tudok időt szakítani a mozgásra, akkor másokon miért nem?

Oké, kismamaként már nemcsak a 2,5 évesem miatt nem vagyok a magam és az időm ura, hanem a testemben növekvő kis élet –és a várandóssággal járó tünetek- is erősen befolyásolnak. Mégis, ha nagyon érdekel valami, akkor megteszem, elolvasom, érte megyek. Nem vagyok ágyhoz kötve teljesen, a terhesség nem betegség, szóval alapvetően néhány korlátot leszámítva megtehetnék bizonyos dolgokat, amelyeket mégsem teszek meg. Te is éreztél már hasonlóan?

Tényleg nincs időm?

Sokszor inkább a motiváció hiányzik. Ha nem tudjuk és nem értjük saját mozgatórugóinkat, egyszerűen elakadunk a cselekvés szintjén is. Sokszor figyeltem azokat a számomra példaként szolgáló anyákat, nőket, akik annyi mindent képesek ügyesen kézben tartani, rengeteg értékes dolgot visznek véghez egy-egy nap során. Főként a fizikai erejükben kerestem a választ, illetve testi ügyességükben. Aztán rá kellett jönnöm, hogy –bár ezek is fontosak-, a lelki erő, a belső mozgatórugók azok, amelyek megkülönböztetik őket másoktól. Valami hajtja őket belülről, és ugyan nekik sincs több idejük 24 óránál egy napon, mégis sokkal többre viszik. Megvan a motivációjuk.

Amikor ez hiányzik, akkor az élet csak túlélés, a napok szürkén telnek, áthatja őket a „legyünk túl rajta” érzés. Persze én sem gondolom, hogy minden egyes nap ezerrel kellene pörögni, de hosszú távon az alulmotiváltság drasztikusan ront a hangulatunkon, elveszi az életörömöt is. Csak céltalan telnek a hétköznapok, mindhiába.

Ha azt érzed, hogy nincs időd valamire (esetleg „semmire”), akkor érdemes megvizsgálnod magad: tényleg olyan fontos az a dolog, amire már nem jut idő? És ha igen, akkor hol a motiváció? Mi hajt belülről? Lehetséges, hogy valahol elvesztetted ezt a hajtóerőt?

Én azzal vesztettem a motivációmból, hogy nem láttam már a hosszú távot, mert meggyengült a kapcsolatom Istennel. Nem tőle vártam az útmutatást és azt a bizonyos hajtóerőt. Saját fizikai képességeim nem bizonyultak elegendőnek az igazi erő, Isten nélkül. Már nem akarok kifogásokat keresni, Istenre akarok támaszkodni, és Ő tudom, hogy ad nekem erőt és motivációt egyaránt.

---

 Ha tetszett, oszd meg másokkal is 🙂

Nem szeretnél lemaradni semmiről? Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.

Keresd a blogot a Facebookon is!