Hétfőn, azaz 2016. október 17-én belevágtunk a 21 napos alvástervbe 2 éves kislányom jobb alvásának reményében, még mielőtt az alváshiány miatt végleg zombivá nem változunk. Nézzük, hol tartunk most, félidőben!

1.nap: Éjjel kegyetlen ordítás. Szokásos mennyiségű ébredés, Léna számára szokatlan visszaaltatás. Hiába gubbasztok az ágya szélén, nem hajlandó visszaaludni. Kénytelen vagyok melléfeküdni, de így meg feszeng, mert alig férünk. Jó, ha 3 órát alszok összesen.

2.nap: Zombi üzemmódban megyek tanítani. Legszívesebben visszafordulnék, de tudom, lesz ez még jobb is! Altatáskor esélytelen, hogy kiüljek az ágyából, mellette ülök, sőt le is húz először magához. Fokozatosan enged el, simogat, miközben elalszik. 45 perc és már alszik is. Rosszabbra is fel voltam készülve.

3.nap: Az altatás ugyanúgy zajlik, de már kevesebbszer ébred éjjel, 5 helyett csak 2x. Igaz, akkor nagyon be akar jönni a nagy ágyba. Hajnalban 40 percet ülök az ágya szélén, mire megunom és csak beteszem a mi ágyunkba. Csak félig értékelem kudarcnak: 5-kor került át, és végül is van olyan gyerek, aki akkor már ébren van. Szóval végül is nem is aludni vettem át, csak reggeli összebújásra. Ugye?!

4-6. nap: Úgy néz ki, a helyzet javul, bár semmiképp sem akarom elbízni magam. Az altatáshoz egyre kevesebb segítség is elég. Még az ágyában ülök, de rövid cirógatás és puszi után hátat fordítok, mintegy „itt sem vagyok, de kicsit mégis” pózt felvéve. Így a mellemet már nem tudja simogatni, de a hátamat igen. Már ennyi is elég az elalváshoz. A nappali alvásokkal sincs gond, pedig akkor is ugyanígy altatom.

7.nap: Eljött amitől féltem: úgy tűnik kezd beteg lenni Léna, legalábbis folyik az orra, és így nehezebben is alszik. Nagy segítség ilyen helyzetben a Herbafill párnalap, éjjel csak egyszer szívjuk az orrát. Hajnalban bekerül a nagy ágyba (pontosabban egy sikeresnek hitt saját ágyas altatási kísérlet után hang nélkül bekucorodik), de aztán sikerül visszatennem a saját ágyába. Csak most ne inogjak meg!

2. hét:

8-9. nap: Úgy néz ki, nem mélyül a betegség. A doktor bácsi is megerősítette, hogy nincs komoly baj, nem kell gyógyszer. Délután aluszékonyabb, nincs szívem felkelteni, hadd gyógyuljon, de így az esti alvással csúszunk el, pontosabban nagyon nehéz elaltatni, mert nem elég fáradt. Ehhez járul még, hogy hiába orrszívózom, befújom az orrát, csak nehezen dugul ki. Még mindig esélytelen, hogy kiüljek az ágyából, és az ágya melletti fotelben ülve altassam. De ami késik, nem múlik. Csak legalább most ússzuk meg ezt a betegséget, ha már eddig kibírtuk (júliusban volt beteg utoljára).

10. nap: Nem is számoltam ezzel a lehetőséggel, de éjjel egyfajta csiki-csuki vette kezdetét. Átjött a nagy ágyba, aztán visszatettem, majd ismét megjelent, és újra visszatettem. Eszes, mert nem sír, csak átjön. És rugdos, és nem férünk, kényelmetlen, ahogy már korában is. Úgy döntöttem, korábban fekszem le, és délután is alszom, hogy éjjel jobban tudjak reagálni a helyzetre. Ki szeretném szoktatni a nagy ágyból, és már nem akarok visszatáncolni.

Itt tartunk jelenleg az alvás tervvel. Talán nem tudod eldönteni mit gondolj: sikerülni fog vagy sem? Még én sem látom, de nagyon-nagyon bizakodó vagyok, mert egyszerűen már elértem az alvás-hiány határomat. Működnie kell, még akkor is, ha lassabb lesz a folyamat a betegség miatt. Arra viszont mindenképp szeretnék figyelni, hogy ha már elértünk valamit, azt ne adjuk fel egykönnyen.

---

Nem szeretnél lemaradni semmiről? Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.

Keresd a blogot a Facebookon is!