Eltöprengtem, hogy vajon van-e olyan város számomra, amely kiérdemelné az „álomváros” címet. Mivel nem vagyok nagy világjáró, és Magyarország is tartogat még számomra meglepetéseket, arra jutottam, hogy nem tudok egy várost sem kitüntetni ezzel a címmel. És nem azért mert elégedetlenkednék. Sőt!

Korábban írtam arról ITT, hogy úgy vélem, érdemes gyökeret ereszteni, bárhová is kerülünk. Megéri megismerni és megszeretni azt a tájat, ahol élünk, még akkor is, ha tudjuk, vagy sejtjük, hogy nem sokáig maradunk. Így én megszerettem szülőfalumat, és a közeli várost, Fehérgyarmatot, ahová középiskolába jártam. Megszerettem Debrecent, az egyetemi évek színhelyét, és Sátoraljaújhelyt, jelenlegi városunkat. Kötődöm Hajdúszoboszlóhoz, gyermekkorom nyaralásainak színhelyéhez, de Veszprémhez is, holott csak egyszer jártam ott. Nagyon emlékezetesek számomra a Miskolcon tett romantikus sétáink is a férjemmel. Egyszóval bármely várost könnyen meg tudom szeretni, főként, ha kellemes élmények fűznek hozzá.

Az álomvároshoz vezető kulcs számomra tehát az alkalmazkodás képessége. Mert bármely városba, településre kerülök, ha képes vagyok alkalmazkodni, elfogadni és megszeretni, akkor az lesz számomra az „álom”. És ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy érdektelen vagy nemtörődöm lennék ezzel kapcsolatban. Csak azt, hogy bárhová is kerülök, bármilyenek is lesznek a körülmények, igyekszem elfogadni és megszeretni őket, és boldognak lenni azzal, ami adatott.

A többiek véleményét a témában a békára (ahogy Léna mondaná: “géka” 😀 ) kattintva olvashatjátok: