Bár tudjátok, hogy viszonylag állandóság uralkodik az életünkben, ám a kislányom növekedésével járó változó igényekre mindig próbálok odafigyelni. A közel 2 éves kislányom számára kissé átalakítottuk a nappalit, hogy több tere legyen játszani. Nézzük hogyan!
Említettem már, hogy mi sokáig a babakarámot használtuk: először olyan elkülönítő helyként, amely megfelelő biztonságos játékteret kínál bezárt állapotban, később pedig játszósarokként szolgált. Kislányom láthatólag szerette, hogy van helye bekuckózni, elvonulni. Ám az utóbbi hetekben azt vettük észre, hogy egyre kevesebb időt tölt a babakarámmal elkülönített részben (szabadon ki-bejárhatott), sőt rángatni kezdte a rácsokat. Figyelve a gyermek jelzéseire, lebontottuk a karámot, és úgy alakítottuk a nappalit, hogy elegendő helye legyen a szőnyegen játszani. Ahogy beköszönt a hideg, egyre több időt fogunk bent tölteni a lakásban, így megfelelő térre van szükségünk a játékhoz. Léna nagyon örült a változtatásoknak!
Sajnos későn gondoltam rá, hogy készíteni kellett volna előtte képet, de néhány korábbi képpel is érzékeltetni tudom, milyen volt a karámmal a helyszín:
Az átalakítás után már több helyünk lesz játszani!
