A nap bloggere – Ti kérdeztek, én válaszolok II.

BP7C0W9H3J.jpgA nap bloggere játék keretében az általatok feltett kérdésekre válaszoltam. Az első részt ITT olvashatjátok, most pedig következzen a válaszok második fele!

Hogy éled meg, ha nem sikerül tartani magad a tervekhez? Van tanácsod arra, hogyan tanuljuk meg elfogadni, ha nem teljesítettük az aznapra kiszabott feladatokat? (Zita)

Az attól függ, mi volt a sikertelenség oka. Sokszor előfordul, hogy túltervezek, alábecsülöm a feladatok nagyságát, és túl sok mindent iktatok be egy-egy napra. Ilyenkor picit bosszankodom, és próbálom megtalálni az egyensúlyt az optimális időbeosztás felé.

Az is sokat segít, ha arra gondolok, amit sikerült elvégeznem, és nem arra, hogy mi maradt ki. Nem kudarcként értékelem az ilyen napokat, legfeljebb 100-ból csak 80-ra. Vagy 50-re. De még az is több, mint a nulla. Úgyhogy kesergésre semmi ok!

Ha gyakran nem jön össze a terv, nagyon valószínű, hogy túltervezel, vagy nem jó célokat tűzöl ki magad elé, esetleg túl sok felesleges dolog rabolja el az idődet. (Erről ITT írtam)

Van-e olyan része az életednek, amit nem terveztél, mégis jól alakult? (András)

Természetesen. Azokat a dolgokat nem tervezem, amelyekre nincs ráhatásom. Én tervezek, szervezem az életem, teszem a dolgom, a többit pedig Istenre bízom. Így találtam meg a párom, így született meg a gyermekem, lett állásom, stb. Attól, hogy valamire nincs ráhatásom (tehát nem tervezem), még nagyon is jól alakulhat, hiszen tudom, hogy Isten kezében vagyok!_dsc0083x-13x18

Mit látsz a legjobb dolognak és mit a legnehezebbnek abban, hogy lelkészfeleség vagy? (Réka)

A tervezés szempontjából mindenképp a rugalmasságot emelném ki. A férjem hivatása egyszerre kiszámíthatatlan (bármikor közbejöhet egy temetés, vagy lelkigondozás), és rugalmas (például segít orvoshoz vinni a gyermeket, nem köti a munkaidő).

A “hivatalos” munkaidő hiánya viszont azt hozza magával, hogy nincs hétköznap, vagy hétvége, sőt az ünnepnapok még inkább foglaltak számára. Így nehéz családi kirándulásokat terveznünk, de a helyzet akkor lesz majd igazán bonyolult, mikor már én is teljes állásban dolgozni fogok, így számomra a hétköznapok foglaltak lesznek, míg neki inkább a hétvégék nem lesznek szabadok.

Ezeket a nehézségeket (talán közhely már tőlem), de a tervezés révén tudjuk áthidalni. Amennyire csak lehetséges, férjem beosztotta magának a nem időponthoz kötött teendőit, és a családi eseményeket is jó előre egyeztetjük. Nem mindig könnyű tervezni a fix munkaidő híján, de sokkal rosszabb lenne, ha meg sem próbálnánk.

Hogyan élnéd meg, ha Léna a spontánabb emberek közé tartozna és nehéz lenne neki a tervhez kötött élet? (Réka)

Ez még később fog kiderülni, hiszen a kisgyermekek általában szeretik és igénylik a napirendet, amely biztonságot nyújt számukra ebben az új világban. Lénával könnyű volt az igényeihez igazodó napirend megalkotása, és mai napig akkor is tartja a napirendjét, ha én valami miatt nem ragaszkodom hozzá (pl. vendégségben). Legutóbb 10:05-kor éktelen ordításba kezdett egy kedves barátunknál: nem figyeltem rá, hogy 10-kor ő megéhezett.

Később elfogadom, ha a személyisége inkább spontán lesz, ám az el fogom várni, hogy a spontaneitás ne azt jelentse, hogy a szobája egy romhalmaz, a tanulmányi eredményei pedig nagyon gyengék a nagy lazaságban (tehát nem az 5-öst várom feltétlen, de ne a kettes legyen a cél). Ha a spontaneitás mögé bújna a lustaság, nemtörődömség ellen, azt nehezen tolerálnám. De bízom a példa erejében. Ráadásul amíg elvégzi a feladatait, addig nekem teljesen mindegy, hogy listák alapján, vagy véletlenszerűen._dsc0354

Hogyan éled meg, hogy ha eltervezel valamit, az mégsem úgy jön össze? (Judit)

Egy korábbi kérdésben már utaltam rá, hogy nem csinálok belőle tragédiát. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy felmérjem, mi volt a “sikertelenség” oka. Elképzelhető, hogy túl sok mindent terveztem, vagy valami elrabolta az időmet. Ha egy betegség, vagy hasonló nem várt esemény szól közbe, akkor pláne nem emésztem magam: újratervezek, amit pedig tudok, elengedek.

Én elég spontán ember vagyok, sosem tudtam tervezni. Mit javasolnál, hogy tudnék “átváltozni”? (Andrea)

Csak akkor lehet változtatni, ha igazán akarod. A “tervezős” élet nem egy norma, amit követni kell. Ha teljes szívből gondolod úgy, hogy nem jó, ahogy jelenleg csinálod, és elkötelezett vagy a változás mellett, akkor lehet megtenni az első lépést. Nem baj, ha a személyiséged nem fog “átváltozni”, nem is biztos, hogy kell. De ha már listát írsz a bevásárláshoz, este átgondolod másnapi teendőidet, megtetted az első lépést. Gondold át az életcéljaidat, és ha látod a nagy egészet, akkor könnyebben veszed majd rá magad, hogy megtedd az első lépéseket a cél felé. (A konkrétumokról a Hogyan tervezz sorozatomban írtam!)

Mit tennél, ha gyermeked felcseperedve, úgy nagyjából a serdülőkor közepén bármilyen okból komolyan meginogna Istenbe vetett hitében? (Kezem Nyomán blog)

Ez nagyon is reális, sőt számítok is rá. Ő belenő a vallásba, és eljön majd az a pont (serdülőkorban), amikor elkezdi keresni a saját útját, és maga fog döntést hozni arról, hogy Istent választja-e, illetve a református hitet, vagy sem. Tudom, ezzel meg fog küzdeni, de én végig mellette fogok állni, imádkozni fogok érte, és bízom benne, hogy helyesen fog majd dönteni. De mindenképp neki, személyesen kell letenni a voksát a hit mellett, az lenne a legrosszabb, ha kényszeríteném.

Mielőtt megszületett Léna, előtte is így megterveztél mindent? Vagy az anyaság hozta magával a hatékonyság utáni vágyat? (Kamilla)

Főként az anyaság hozta meg a tervezés utáni vágyat: egyszerűen nem bírtam kézben tartani a saját életemet sem, azt sem tudtam hol áll a fejem, és még egy kicsi életről is gondoskodnom kellett.

Most vannak olyan órák a napjaidban, amikor csak úgy leülsz és vagy (akár egy tóparton is)? A művészlelkek inkább spontánabbak, ha jön az ihlet, jellemző lehet, hogy akkor rögtön le kell ülniük alkotni, szükségük van erre a fajta szabadságra. A férjedre mennyire jellemző? Ha így van, akkor hogy tudod ezt elfogadni? (Kamilla)

Sajnos alig akad olyan lehetőségem, hogy órákig szemlélődjek. A kislányomra való 0-24-es felügyelet elég nagy felelősséggel jár, ami mellett a házimunkát is ellátom. A blog pedig kikapcsolódás számomra, és nagyjából kitölti a kislányom alvásidejét (ami az én személyes szabadidőm). Szívesen gondolkoznék, ücsörögnék picit (egyedül), de nem igazán van rá lehetőségem jelenleg kisgyermek mellett. Majd talán ha nagyobb lesz.

13475227_10207070053729219_1080353954406616826_o
A férjem rajza rólam 2016 nyarán

A férjem viszont művészlélek: kiváló grafikus. Sajnos rajta is azt tapasztalom, hogy mióta megszületett a kislányunk nem alkot (akkor rajzol csak, amikor nyáron pár napot anyukáméknál töltöttünk), mert hiányzik neki ez a szabadság. De a gyermekvállalás kicsit lemondással jár etéren: az éhes, kakis pelusos gyermeknek nem mondhatom, hogy most anya elvonul kicsit, mert rátört az ihlet. Amúgy is sírna, hogy hová lettem. Tehát az alkotást muszáj az alvás, vagy az esetleges gyermekfelvigyázás idejére időzítenem. Én ezt meg tudom oldani az írás terén, ám férjem nehezebben teszi meg a rajzolás terén. Másak vagyunk, és elfogadjuk egymást. A különbség az jelenleg, hogy én így is tudok haladni, ő viszont mindig várja a megfelelő alkalmat. Ami kisgyermek mellett (főleg, hogy még tervezünk) nem tudom mikor jön el.

Terveztek még babát vállalni? (Dorina)

P1030407
Várandósan Lénával 2014 nyarán

Igen, ez sosem volt kérdés közöttünk, hogy több gyermeket szeretnénk. Azt nem mondom, hogy 5-6-ot és holnaputánra, de természetes számunkra, hogy nem szeretnénk, ha Léna egyke maradna. Nekem 11 évesen született kistesóm, és bár szerettem egyke lenni, örülök, hogy van egy testvérem! De ha Isten egyedül Lénával áldotta meg a házasságunkat, azt is elfogadjuk. Ezt illetően nincs konkrét tervem, mert Isten kezében vagyunk.

Mennyire fogadjátok nehezen, ha a kislányod nem lenne vallásos? (Dorina)

Ahogy fent említettem, ezt a döntést mindenkinek személyre szólóan kell meghoznia. Nem elég, hogy beleszületett a “vallásba”, neki magának is el kell döntenie, ha majd eljön az ideje, hogy hitét gyakorló, istenfélő ember lesz-e vagy sem. Ha ez utóbbi mellett döntene, továbbra is imádkoznék érte, hogy megtérjen, és elfogadja Jézus Krisztust megváltójának. Remélem jó példával tudok majd előtte járni, és nem kényszerből, hanem tiszta szívből dönt majd az istenhit mellett, amikor eljön az ideje.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s