Vajon érdemes ebben a változó világban gyökeret ereszteni, és valahol letelepedni nemcsak helyileg, de érzelmileg is?! Én 24 évem alatt jelenleg az 5. helyen élek. Először a nagyszülőkkel kibővített családdal, majd csak szüleimmel laktam együtt gyermekként más-más helyen. Aztán kolis lettem Debrecenben, majd férjhez mentem és házasként is költöztem egyszer.

Más-más lakásban, környezetben, tájegységen élni nagyon izgalmas tud lenni, mégis felveti a kérdést: „Most itt gyökeret ereszthetek?” Egyáltalán szükség van rá, vagy a mai világban egyszerűbb (és kifizetődőbb pl. külföldi munka miatt), ha gyökértelen marad vagy lesz az ember? Jobb, ha nem ragaszkodik a szülőföldhöz, lakhelyéhez, ha nem ismeri meg a szomszédjait, a tájat, szokásokat, ételeket mely az adott helyre jellemző?

Hiszen akkor elkezdene érzelmileg is kötődni, gyökeret ereszteni. Ha pedig mélyre ássa magát ez a gyökérzet, fájni fog, ha indulni, költözni kell, ha más munkahely, iskola, párkapcsolat miatt ott kell hagyni a már úgy megszeretett tájat, embereket. Megértem, ha sokan félnek mélyebb érzelmi kapcsolatot kialakítani s táplálni az otthonukkal, környezetükkel. Bizonytalan a jövő és fájó a búcsú.

De mi a helyzet az alkalmazkodó képességgel, bízhatunk-e ebben? Ha gyökeret eresztesz ott ahol vagy, miért ne tudnál majd – ha kell- máshol is így tenni? Miért ne élvezhetnéd azt a helyet, ahol vagy? Miért ne nevezhetnéd otthonodnak azt a helyet, ahová kerültél? Megismerheted, és megszeretheted a tájat, ahol élsz. Még akkor is, ha merőben más, mint amit korábban megszoktál.

Merd a sajátodnak érezni a lakhelyed, akkor is, ha az 5. vagy a 15. és akkor is, ha nem tudod meddig élsz majd ott. Mert most ott vagy. Ez a tiéd. Élvezd bátran, és merj gyökeret ereszteni. Még akkor is, ha tudod: fájdalmas lesz így később a búcsú. De most lehet boldog a jelen. És ne aggódj, képes leszel ismét gyökeret ereszteni máshol, ha szükség lesz rá.