Napirend kialakítása

VN31FKA8MTEgy rendszer kialakítása hasonló a házépítéshez. Alapot keresünk, amelyre építkezni lehet, tartópilléreket választunk, aztán jön a fal. Ezek a nagyobb körvonalak, melyeket a kisebbek követnek: belső falak, szobák. Legutoljára kerül be a berendezés, ami maga a tartalom, a konkrétum. A napirendünk megalkotásakor is ezt az analógiát követtem.

ALAPOZNI úgy vélem a megfelelő információk ismeretében lehet. Tehát először érdemes tájékozódni: megismerni a gyermekünk életkori sajátosságait, az alvás- és táplálékigényét, képességeit. Csecsemőgondozással, gyermekneveléssel kapcsolatos könyvek, ezzel foglalkozó honlapok mind-mind segítségünkre lehetnek gyermekünk jobb megismerésében.

9QEVP5YHO3.jpg

A legfontosabb mégis az, hogy figyelj. Áll meg, figyeld meg gyermekedet, és értékeld ki a tapasztalatokat. Minden gyermek egyedi, és bár a könyvek nagyszerű iránymutatást adnak, a te kisbabád egy külön személyiség, akire rá kell hangolódni, hogy igazán megismerd őt és az igényeit.

A TARTÓPILLÉREK a napirend kialakításában az alvási és ébrenléti szakaszok elkülönítése. Éjjel az alvás ideje van, nappal pedig az ébrenlété, illetve a rövidebb alvásoké. Ha meghatározzuk az esti készülődésünk hozzávetőleges időpontját, akkor jó eséllyel segíteni tudunk a kicsinek időben lefeküdni és másnap felkelni. Hogy kinek mit jelent az „időben”, azt döntse el maga.

A legtöbb házaspárnak igénye van (vagy lenne) este még gyermek-mentes időt tölteni egymással. Ha 8 körül lefekszik a kicsi, erre lehetőség adódik. De ha megfelel a korábbi vagy későbbi fektetés, és az ezzel járó korán illetve későn kelés, az is működhet. Ha az apa későn ér haza, érhető, hogy még fenn szeretnék tartani a gyermeket egy kicsit tovább, hogy több időt töltsön együtt a család.17QW4I2CLU

Azt azonban fontosnak tartom, hogy magunk és párunk, családunk számára tisztázzuk mik az igényeink ez ügyben, és így a babát is ilyen irányelvek mentén tudjuk nevelni.

A FALat szerintem a rutinok, rituálék adják. Ide azok a rendszeresen ismétlődő cselekvéssorozatok tartoznak, melyek előkészítenek illetve segítenek véghezvinni egy-egy szokásos tevékenységet. Ilyen az ébredés utáni rituálé, az esti illetve a nappali lefekvés előtti rituálé, az étkezéshez készülődés. Ezeket a rutin tevékenységeket ugyanolyan sorrendben és módon elvégezve, a baba összekapcsolja, és tudni fogja mi fog következni. Ez állandóságot, kiszámíthatóságot ezáltal biztonságot nyújt számára.

A hétköznapi kapaszkodók a szülőket is segítik, hiszen az „olajozott gépezet” segítségével egy nehezen induló napon is tudjuk mi a teendő. Segít következetesnek maradni különösebb gondolkodás nélkül. A rutinok ráadásul együttműködővé teszik a gyermeket is, aki annyira hozzászokik, hogy már eszébe sem jut tiltakozni az evés előtti kézmosás, vagy a mese utáni fürdés miatt. Sőt, egy idő után ő maga kéri ezeket a cselekvéseket, mellyel önmagát is rá tudja hangolni a következő eseményre.

picjumbo.com_IMG_9728.jpgA BELSŐ FALAK által kialakított szobák a napon belüli nagyobb tevékenységek. Ide tartozik az étkezés, játék, alvás, séta, vagy akár közös házimunka, apa-baba játék stb. Nem könnyű beütemezni az alvásidőket, vagy az étkezéseket, de úgy vélem, nem lehetetlen. Ha megvannak a megközelítőleges etetési időpontok, akkor valószínűleg nem lesz állandó harc az étkezések körül, mert a baba már tudni fogja mi következik. Az alvás már kényesebb ügy, és magam sem bizonyulok „szakértőnek”, hiszen még mai napig többször felkel kislányom éjjel. De este nagyjából 8-kor alszik el, és reggel 7-kor kel. Nappal pedig ebéd után altatom, és jó esetben 2 órát pihen. Életkornak megfelelő alvásigénnyel számolva ebben is meg lehet találni a közös nevezőt a babával. Altatási módszerekről pedig rengetegen írtak már, érdemes utánaolvasni.

Jó ötletnek tartom a séta idejét is beütemezni. Van, aki délelőtt és délután is kiviszi a babát, van, aki inkább estére, hogy jobban aludjon éjjel a kicsi. Bárhogyan döntesz, érdemes nagyjából állandó ritmusban csinálni, hiszen a kicsik könnyen hozzászoknak a rendszerhez, és ha kétszer vitted ki egy nap, aztán meg csak egyszer szeretnéd, hogy a benti dolgokkal is haladj, akkor (egy kis) ellenállásra számíthatsz. Nálunk jelenleg ez rugalmas rendszerben működik: mindig a nappali alvás után megyünk ki, de időjárástól illetve programtól függően maradunk, akár vacsoráig is.

Az utolsó lépés a napirend megalkotásában a BERENDEZÉS, a tartalom. Mikor milyen ételt adsz (folyékony-szilárd), mikor van közös játék és mikor önálló, mit tartalmaz a közös játékotok (akár napról napra milyen újdonsággal rukkolsz elő), mikor végzed a házimunkát (és pontosan mit), mikor tudsz időt szánni magadra és férjedre. Számomra ezek a konkrétumok okozzák most a legnagyobb kihívást: hogyan főzzek, hogy az változatos legyen és a gyermekem is kaphasson belőle. Milyen új közös játékokat tudok bevezetni, hogyan tudok a házasságomra és önmagamra is megfelelőképpen figyelni. És ami a legfontosabb: hogyan tudom még inkább Isten helyezni életem középpontjába.TMYHLN7I7J.jpg

És mi a TETŐ? A szeretet. A szülői szeretet, mely odafigyelésben, gondviselésben, gyengédségben nyilvánul meg. És az a szeret, melyet csak Isten adhat. Imádkozz bátran gyermekedért, mert akkor a tető, amely megvédi gyermeked, nemcsak a te önerőből, emberi erőfeszítéssel nyújtott szereted lesz, hanem valami több: Isten szeretete fedezi be a gyermek életét, miközben téged bölcsességre vezet a neveléssel kapcsolatban. Sőt, ilyen szempontból legyen Isten az alap, amelyre gyermekünk és saját életünket is felépíthetjük. Akkor biztosan nem fog összedőlni a ház!

Napirend házunk felépítése:

  1. Alapozás: életkori sajátosságok megismerése
  2. Tartópillérek: alvás és ébrenlét
  3. Fal: rutinok, rituálék
  4. Szobák: napon belüli tevékenységek
  5. Berendezés: konkrét tartalom a tevékenységeknek
  6. Tető: szeretet, ima

Egy általános napirend:

  1. Ébredés reggel. Én a 6 és 8 közötti ébredést tartom egészségesnek, naponta körülbelül ugyanabban az időpontban.
  2. Reggeli előkészület: egy kis reggeli szeretgetés, felöltözés, anya elkészül (ha együtt kelt a kicsivel)
  3. Reggeli (ha lehet, közösen)
  4. Közös program: háztartás, esetleg séta
  5. Tízórai
  6. Pihenőidő: kisebb gyerekeknél alvás, nagyobbaknál önálló elfoglaltság: játékok, könyvek, zenehallgatás, esetleg mesenézés
  7. Ebéd (ha lehet, közösen)
  8. Ebéd után alvás
  9. Ébredés után uzsonna
  10. Közös program: séta, játék
  11. Önálló elfoglaltság: könyvek, játékok, zenehallgatás, esetleg mesenézés. Kisebb babáknál még egy alvás.
  12. Vacsora (közösen)
  13. Lefekvés előtti rituálé: elemei lehetnek: rendrakás, meseolvasás, másnapi ruha kikészítése, babamasszázs, vitaminok beadása, fürdés, pizsamába öltözés, villany lekapcsolása, plüssállatok lefektetése aludni, szoptatás/tápszer/tej.
  14. Elalvás este (Ha lehet nem túl korán, mert ha 6-kor már a hosszú éjszakai alvás jön, könnyen lehet, hogy hajnal 4 órakor már úgy érzi a kicsi, hogy eljött a reggel. Az este 10-11 órai elalvás pedig ahhoz vezethet, hogy végigalussza a délelőttöt. Ezek a csúszások szerintem enyhe esetei annak, hogy a baba felcseréli a nappalt és az éjszakát)

Én így építettem fel a napirendünket, és életkornak megfelelően alakítgattam.

ITT írtam már erről.

Hírdetés

Napirend kialakítása” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Visszajelzés: Napkezdet | Anyu tervez
  2. Szia
    Nekem ADHD-s fiaim vannak. Ráadásul én is ezzel a problémával küzdök. Az idei iskolaévben szeretném ha szigorúbb napirenddel tudnánk működni. Ezt szeretném ki is függeszteni valami szép rajzos formában, hogy ők is láthassák hol kellene tartani. Nincs valami oldal ahol ehhez támpontokat lehetne kapni? Köszönöm a segítséget.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s